Olyan kegyetlen szülők álltak bíróság elé a minap, hogy nehéz szavakat találni a tettekre, amikkel saját, 22 hónapos kislányuk halálát okozták. A fiatal cornwalli pár lánya, Eve Leatherland még 2017. októberében hunyt el, ám a horrorszülők (a 24 éves Abigail és a 31 éves Tom) ügye csak most jutott el oda, hogy felelősségre vonják őket.
A kis Eve - mint az a bíróságon elhangzott - olyan súlyos sérüléseket szenvedett, mintha autóbaleset áldozata lett volna. Legalább két, de lehetséges, hogy több alkalommal is megverték a halála előtt, ami miatt többek közt koponya- és bordatörése lett, valamint a mája is megsérült. Mint az a boncolási jegyzőkönyvből kiderült, ahelyett, hogy orvoshoz vitték volna a babát, olyan - kodein tartalmú - fájdalomcsillapítót adtak neki, amit csak felnőtteknek lehetne adni.
“Azt, hogy a gyógyszert pár nap leforgása alatt adták neki, hogy elfedjék a bántalmazások jeleit, vagy pedig a halál beállta előtt néhány órával, egy nagyobb dózisban, nem tudjuk pontosan meghatározni. De olyan sok gyógyszert kapott a kis Eve, hogy az a sérülésekkel kombinálva a halálát okozta” - magyarázta a vád képviselője, Sean Brunton.
Nem is törődtek kislányuk haláltusájával
A tárgyalás korai szakaszában még nem lehet megállapítani, melyik szülő bántalmazta a kislányt, és melyik adta be neki a halálos gyógyszeradagot. Az azonban ismert, mit csináltak kislányuktól méterekre, amikor a kis Eve az életéért küzdött. Tévéztek, videójátékokkal játszottak, vagy csak egyszerűen ismerősökkel cseteltek a Facebookon - miközben a lányuk haldoklott. Végül a kislány anyja, Abigail hívta a mentőket - ám ekkor már a baba órák óta halott lehetett - írja a Daily Mail.
A rémségekkel vádolt pár ártatlannak vallja magát. Állítják: nem ők bántalmazták a kislányukat, és a fájdalomcsillapítót sem ők adták be neki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.