Első fotók a budafoki egytonnás világháborús bombák kiemeléséről

Első fotók a budafoki egytonnás világháborús bombák kiemeléséről

Budafok
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 23. 10:32
A bombák helyétől számított egy kilométer sugarú körön belül lakóknak és az ott dolgozóknak el kellett hagyniuk a városrészt. Ezer ember dolgozik az egytonnás bombák biztonságos kiemelésén.
Zs.V. 

A Bors helyszíni tudósítója végig követte, ahogy a kisebb utcákat már teljesen elzárták a forgalom elől Budafokon a második világháborús bombák miatt. A főutak délelőtt 10 óráig voltak járhatóak. A két, egyenként egytonnás amerikai világháborús robbanótesttől számított egy kilométer sugarú körön belül lakóknak és az ott dolgozóknak el kellett hagyniuk a városrészt, a lezárt területre behajtani már nem lehet.

Még nem lehet tudni, hogy pontosan hogyan fogják hatástalanítani a bombákat, ez a felszínre húzás után dől el.  

A hatalmas háborús bombák környékén már nagy a készültség, katonai hajóval biztosítják a területet. Megközelítőleg ezer ember - köztük 600 rendőr, 60 katasztrófavédelemis,  továbbá több mint száz közterületi rendész és polgárőr, a honvédség emberei, valamint az önkormányzattól csaknem 90-en dolgoznak a helyszínen, hogy kiemeljék mindkét, egy-egy tonnás bombát.  

A Magyar Honvédség tűzszerészei csak akkor kezdik meg a bombák kiemelését és hatástalanítását, ha a lezárt területen már nem tartózkodnak civilek. Budafok-Tétény önkormányzata négy befogadóhelyet nyitott a lakosság részére.

A 6-os számú főút Savoya Park és a budafoki lehajtó közötti szakaszát, valamint a MÁV Kelenföld és Érd alsó közötti vonalszakaszát délelőtt 10 órától lezárták. Az érintett területen belül a közösségi közlekedési járatokra már csak felszállni lehet, azokról leszállni nem. A budafoki buszjáratok 10 óra után a lezárt területet elkerülik, módosított útvonalon közlekednek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.