Brutális baleset: hét ember halt meg a 81-es úton Mezőörsnél - FRISSÍTVE

Brutális baleset: hét ember halt meg a 81-es úton Mezőörsnél - FRISSÍTVE

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 10. 13:12
Bors

Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.

Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkét autó kigyulladt. 
    A megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon közölte, hogy az utat lezárták, forgalmat mindkét irányból a környező utakra terelik.

FRISSÍTVE:

A helyszínről a Kisalföld munkatársaitól azt az információt kaptuk, hogy két gyermek is az áldozatok között volt.

Minden valószínűség szerint előzés közben történt a baleset. Egy Opel ment neki szemből egy Audinak. A nagy tűz azért keletkezhetett, mert a benzintankot érhette az ütközés.

Az egyik autóban ketten, a másikban öten utaztak. Információink szerint, az előzött, amiben ketten ültek.

Az egyik autó a tetején áll az árokban, de a tűz hatására mindkettőt nehéz azonosítani. Kollégáink egyelőre messzebb állnak a helyszíntől, a fotó is ott készült:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.