40 forint a házi szóda litere, a szikvíz viszont ízesebb

40 forint a házi szóda litere, a szikvíz viszont ízesebb

ár
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 18. 08:30
<p>A legtöbb ember a boltban veszi a PET palackos szénsavas ásványvizet, mondván: olcsó és jó. No, de mi a helyzet a szódavízzel például?</p>
Zs.V. 

Dúsított vagy telített?

A bolti ásványvizek is sok mindenben különböznek.

– A PET palackos, kupakos ásványvizek egyik legnagyobb problémája, hogy dúsítottak. Két milligramm szén-dioxid van bennük literenként. Ezzel szemben a szódavíz szénsavval telített, amihez minimum 2,2 milligramm szén-dioxidot tesznek literenként. Ezért van az, hogy utóbbi szinte saját magát csapolja ki, mivel van benne egyfajta túl- töltés. Ennek köszönhető, hogy a szódavíz első kortya is ugyanolyan szénsavas, mint az utolsó. Viszont aki rendszeresen iszik PET palackos ásványvizet, az tudja, hogy ott bizony 2–3 pohár után szinte teljesen elmegy az ereje – magyarázta a Borsnak Rajos István, a Rajos Kft. szikvízüzemének tulajdonosa.

A szakértő szerint a fröccsöt sem érdemes sima ásványvízből elkészíteni, mivel ezek általában lúgosak, míg a bor maga savas, tehát a kettő üti egymást. A sima víz semleges pH értékű, de ahogy megkapja a szén-dioxidot, vagyis a szénsavat, így már a szódavíz is savas állagú lesz. Így nem üti a két pH egymást, emiatt lesz olyan finom a rendes szódával készült fröccs.

80 forintra kijön a cserélhető szóda

Sokan, főleg az idősebbek még mindig a jól bevált szikvizet keresik és veszik is a mai napig. Nem véletlenül volt ez nagy divat a palackos vizek előtt, hiszen ízükben telje- sen eltérnek egymástól, de árban is vannak különbségek.

– Praktikusságát tekintve a házhoz szállított szikvíznél nincs jobb – kezdte Rajos. – Ehhez egyszer meg kell venni a göngyöleget, amiből egy 12 rekeszes körülbelül 5000 forint körül mozog. Ez onnantól kezdve csereszabatos, tehát ha baj van vele, akkor el kell vinni a szikvízkészítőhöz, aki kicseréli. Innentől kezdve házhoz is kérhetjük, de egyes boltokban is kicserélhetjük a tartályokat. A kiszállítás árától is függ, hogy mennyibe kerül a víz, de körülbelül 800 és 1000 forint közötti összegért mind a 12 darab tartályt egy telire lehet cserélni. Vagyis, 80–90 forint között mozog egy másfél literes szóda ára. Van, aki azt gondolja, hogy a boltban lehet kapni 60–70 forintért is, de azoknak vajmi kevés köze van az ásványvizekhez – magyarázta a szakértő. Nem kell attól sem megijedni, hogy a szódásüveg károsítaná a környezetet, ugyanis ezeket körülbelül 70–80 alkalommal lehet felhasználni. A régebbieket a cégek visszaveszik a vásárlóktól, ezeket pedig eljuttatják egy újrafelhasználással foglalkozó üzembe, ahol feldolgozzák.

Klórtalanítják, tisztítják az üzemit

Egyre több ember teszi le a voksát a házi szódagépek mellett, amelyek fajtától függően 15 ezer forinttól 30 ezer forintba is kerülhetnek. Ehhez a géphez patront is vásárolni kell, ebben van maga a szén-dioxid. A gép kezelése egyszerű: a palackot fel kell töltenünk friss, tiszta csapvízzel, majd mehet be a masinába. Ezután már csak be kell állítani, hogy milyen erősségű ásványvizet szeretnénk, és megvárni, míg elkészül. Egy patronból körülbelül 60–80 liter szódát készíthetünk, ami attól függ, hogy mennyire buborékosra csináljuk a vizet. Egy patron ára 2500–3000 forint körül mozog, így ezzel a módszerrel körülbelül 40 forintba kerül egy liter szódavíz.

– Egy házi szódagép sosem fog tudni olyan minőségű szódát előállítani, mint a korszerűen felszerelt szikvízüzemek. Az igaz, hogy mindkét esetben csapvízből készül a szikvíz, de például mi az üzemben először megtisztítjuk, klórtalanítjuk a vizet. Erre nem is lenne feltétlenül szükség, mivel szerencsére hazánkban nagyon jó a víz minősége, tehát az otthoni csapvíz is tökéletesen fogyasztható – mondta Rajos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.