Az első egy hét elteltével úgy tűnik, az eddig rendszeresen vonatozók sem szívesen vállalják a vágányfelújítás miatti plusz átszállással járó nehézségeket. Amint az ismert, a Pécel és Aszód közötti szakaszon mindkét sínpárt felszedték a Budapest–Hatvan vonal korszerűsítése miatt.
Ez a rövidke harminc kilométeres szakasz most egész Észak-Magyarország vasúti közlekedését felborította: Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely, illetve Eger környékén. Akik a fővárosból Miskolcra tartanak például, azok a Keleti pályaudvarról pótlóbusszal tudnak eljutni Hatvanig, majd szállhatnak át vonatra. Pécel és Aszód között jelenleg csak busszal lehet közlekedni, a Keleti Pályaudvarról Pécelre, Aszódról pedig Hatvanba elővárosi vonatokkal utazhatunk. Hatvan és Pécel között szintén buszra kell szállni az egri és sátoraljaújhelyi vonatokhoz.
A felújítási munkálatok miatt február 4-től május 12-ig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között. A MÁV közleménye szerint a Budapest–Hatvan szakaszon decemberig hasonló korlátozásokra lehet számítani. Emiatt sokan alternatív megoldásokat keresnek a hazajutáshoz, például telekocsiznak, amit az ebből élők is észrevettek és igyekeznek kihasználni. Gyûlnek a hivatásos sofőrök az applikációban azzal, hogy szívesen vállalnak fuvart a fővárosból Miskolcra például.
A kereslet elképesztő, naponta többször is fordulnak a sofôrök. Nem véletlenül: míg átlagosan egy utazás ára vonattal 3410 Ft, addig telekocsival 2200 Ft. Utóbbi menetideje csupán két óra, és ha kell, 15 percenként találni induló autót. – Mi is észrevettük, hogy az elmúlt héten magasabb volt az érdeklődés a Budapest–Miskolc útvonalon, 60-70 százalékos növekedést tapasztaltunk. A rendszer képes kiszolgálni a fellépő igényt – mondta el a Borsnak Prácser Attila, az Oszkar.com társalapítója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.