Túl a negyvenen képtelen meglenni boksz nélkül Matolcsi József. A Hajdúsági Zúzógép becenevű profi öklöző májusban Szegeden újra tétmérkőzést vív, méghozzá az ötvennegyediket. Évekkel ezelőtt a WBF-nél világbajnoki övet őrzött, az IBF interkontinentális bajnoka is volt, majd egy rövidebb békéscsabai kitérőt követően már huzamosabb ideje Ausztriában él.
– Eleinte egyedül dolgoztam Gruntramsdorfban, később csatlakozott hozzám a családom is – mondta Matolcsi. – Szobafestő és mázoló munkát vállalok.
De mivel a bunyó az igazi lételeme, ezért igent mondott az osztrákok világbajnoka, Gogi Knezevic elleni meccsre. A schwechati derbin az ötödik menetben leütötte riválisát – más kérdés, hogy a meccs végigment, és Matolcsi pontozással kikapott. Azt állítja, amióta anyagilag egyenesbe jött, könnyebben edz, ugyanis tudja, hogy a jövője nem annak függvénye, hogy a ringben nyer vagy sem.
– Ausztriából rendszeresen átruccantam Sopronba, ahol egy alkalommal összefutottam egy kick-box edzővel, aki rábeszélt, hogy az ottani, Növényi Norbert nevét viselő küzdősport-akadémián oktassak ökölvívást, és persze közben edzhetem magam is. – Időközben összeállt Simon Zsolt menedzserrel, és a 42 éves öklöző négy újabb hivatásos mérkőzést vállalt be.
– Ezek közül három úgynevezett felhozó találkozó lesz, a negyediken viszont várhatóan valamilyen övért lépek majd szorítóba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.