Pajzán sztorivá változott a mese Kovács P. szájából

A magyar televíziózás egyik legtöbbet emlegetett története lett az a bizonyos gyerekmese. Sokkal több egy bakinál, egyszerűen a helyzet komikuma, aminek minden perce arany volt a felnőtt nézőknek, akik azt hitték, a szilveszteri műsort látják.

Azok a kínos percek…

Hogy mi a baki, azt 1967-ben maga Varga József és kollégái mesélték el, amikor a televízióban egy csokorba gyűjtötték az az évben elkövetett hibákat.

– A baki az évek folyamán sok kellemetlen percet szerzett a bemondóknak, önöknek, né­zőknek pedig sok kellemes percet – kezdte Varga József, majd a meg­határozást a szintén népszerű bemondó, Kovács P. József folytatta:

– A baki a saját nyelvünk vagy a néző fülének botlása, és ilyenkor a bemondó csak azt teheti, hogy rezzenéstelen arccal folytatja a leírt szöveget, mintha mi sem történt volna – mondta.

Hogy is volt a mesével?

A hatvanas években esténként nők olvastak fel esti mesét a Magyar Televízióban, nem volt még „rendes” rajzfilm, klasszikus mesékkel szórakoztatták a piciket.

Ezekben az években esett meg, hogy amikor Takács Marika vagy Tamási Eszter váratlanul megbetegedett, nem tudott be­menni a stúdióba, így helyette egy férfi kollégának kellett beugrania mesét mondani. A történet ma már úgy kering az interneten, hogy egy ötvenhárom éves, szakállas figura köszönt be a képernyőn: – Fecske anyó vagyok… – mondta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot (állványt – a szerk.), ugyanis röhögni kezdett. A mesélő, a nagydarab szakállas folytatta: – …és épp a tojásaimon ülök. A korabeli kollégák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan ki­osont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót: „és a fészekből kilóg a szép villás farkam...”

Pillanatok alatt pajzán történet lett a meséből, a kollégák elismerően bólintottak, amiért a bemondó kibírta röhögés nélkül.

Így is, úgy is hallani

Mint a népmesék, gyakran a legendák is némi módosuláson esnek át az évek során. Először a Bors is úgy találkozott a történettel, hogy Varga József bemondóval esett meg. Az utókor a legszebb hangú bemondóként emlékszik rá, a Magyar Televízió hőskorának egyik legnépszerűbb tévése volt, először 1958-ban találkozhattak vele a nézők. Varga József az első férfi bemondó is volt egyúttal, aki Tamási Eszterhez és Takács Marikához csatlakozott a tévében. Ő a valóságban sem szakállas, sem nagydarab nem volt, és a sztori sem pontosan így zárult: az utolsó mondat egykori szemtanúk szerint úgy szólt, hogy „itt ülök a tojásaimon, füstös farkamat lóbálja a szél”, amit már az elmondások alapján Varga sem bírt ki, így a képernyőt elsötétítették. Később aztán Antal Imre a történetet Kovács P. Józsefhez kapcsolta, aki 1962-ben csatlakozott a Magyar Televízióhoz. Sajnos a felvételt az interneten hiába is keressük, nem maradt meg, ám mivel Kovács P. Józsefet még lehetőségünk van megkérdezni, utánajártunk a történetnek.

– Valóban én voltam, én mondtam el a híressé vált mesét, Antal Imre tudta jól – erősítette meg a Borsnak a legendás tévés, Kovács P. József.