Aktuális

Ötvenesek átka: a kapuzárási pánik

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.02.06.

Jellemzően a férfiaknál használjuk a kapuzárási pánik kifejezést, de ma már egyre gyakrabban a nőknél is. Nem gondolnánk, de ennek a jelenségnek vannak pozitív hatásai is.

Forrás: Thinkstock (képünk illusztráció)

Ön hallott már olyat, hogy egy ötvenes férfi elhagyta a feleségét egy jóval fiatalabb nőért? Vagy biztosan akad olyan középkorú ismerős a környezetében, aki egyik pillanatról a másikra cserélte le autóját egy méregdrága modellre.

Hol vannak a régi álmok?

Az sem ritka, hogy ez a korosztály hirtelen a fiatalok társaságát keresi, vagy éppen Lewis Hamiltonnak képzeli ma­gát a kormány mögött, esetleg hitelt vesz fel azért, hogy elmenjen a családjával a világ másik pontjára nyaralni.

Ezt a jelenséget egyszerűen kapuzárási pániknak hívjuk, ami biológiailag a tesztoszteronszint csökkenésével magyarázható. Ilyenkor a férfiak nemcsak testi, hanem lelki változásokon is átmennek. Előkerülnek dolgok és döntések az addigi életükből, amiket utóbb már megbántak, és mindaz, amit nem tudtak megvalósítani. Ebből fakad a frusztráció és a pánik.

Akaratlanul is nevetségessé válnak

– Az ember ilyenkor hajlamos önzővé válni, és elkezdi kielégíteni az igényeit, hogy megváltoztassa az életét és boldog lehessen. Sokszor az ötven felettiek úgy kezdenek gondolkodni és cselekedni, mint a fiatalok, és olyan dolgokat erőltetnek magukra, amelyek miatt vicc tárgyává válnak.

– Még fizikai­lag is túlmennek saját hatá­raikon, olyan dolgokat tesznek meg „csak azért is”, amiket nem is bírnak – ma­gyarázta Makai Gá­bor klinikai szakpszichológus. – A jelenség akkor vá­lik igazán pánikká, ha nem vagyunk hajlandóak szembesülni az idő előrehaladtával. Ilyenkor védekezésképpen el­kezdjük kergetni az álmainkat, és próbálunk új életet kezdeni. Az új élet akár meggondolatlan szakítást, válást is jelenthet. 

Nem betegség ez, hanem korszak

A szakértők szerint egyáltalán nem baj, ha egy bizonyos ponton számot vetünk az életünkről, mert ez előre is vinhet bennünket. Sőt az életünkből kihagyott, kimaradt álmok vagy él­mények előszedése sem egy rossz do­log, mivel még mindig nem késő, hogy a fiatalkori elképzeléseinket valóra váltsuk.

Makai Gábor szerint fontos hangsúlyozni, hogy nem egy betegségről, hanem egy időszakról van szó, ami a korral jár, és ha folyamatosan elnyomjuk a szorongásunkat, akkor ez fog átcsapni pánikba. Ezért fontos, hogy le­gyen valaki, akivel megoszthatjuk az érzéseinket, és aki elűzi a ne­gatív gondolatokat a fejünkből. Így elkerülhetjük, hogy nem létező rossz tulajdonságokat beszéljünk be magunknak, ami még inkább hozzájárul a lelki krízis kialakulásához. 

Romantika, mozgás, hobbi

A szakemberek szerint  a minőségi időtöltésre és a mozgásra kellene ilyenkor időt fordítani. Bár elsőre furcsán hangozhat, sokszor javasolják a férfiaknak a különböző tornákat, amelyekkel formában tarthatják magukat és a férfiasságukat is.

Emellett a partnerrel eltöltött közös program is pozitívan hat a kapcsolatra és az életminőségre. Jó ötlet keresni egy új hobbit, ami kikapcsol, és elvonja a figyelmet a mindennapi stresszről és az élet múlásáról.

Hatnak a körülmények is

Nemcsak az életkor, de az éppen ebben az életszakaszban bekövetkező változások is hatással vannak a kapuzárási pánik mértékére. A nőket például jellemzően a változókor viselheti meg, de nagy hatással lehet az emberre az is, ha a gyerek kirepül a családi fészekből. A pánikra rásegíthet továbbá, ha a semmiből hirtelen egy nehezen megoldandó feladatot kapunk. Ilyenkor is fontos, hogy legyen mellettünk valaki, aki lelki támaszt nyújt, így könnyebben átvészelhető ez az időszak.

Visszaesik a hormonszint

A serdülő fiúk is megváltoznak, sokszor agresszívebbek lesznek a nagy adag tesztoszteron hormon miatt, amit hirtelen elkezd termelni a testük. Ugyanez a folyamat megy végbe a középkorú férfiaknál is, a különbség annyi, hogy a hormon szintje csökken, aminek szintén lehet tünete az agresszió. A szexuális teljesítőképesség visszaesése mellett a test változása, az öregedés és az unalmas, mókuskerékszerű élet is kiválthatja a kapuzárási pánikot. A férfiaknál leginkább a vonzerő csökkenése, a betegségekre való hajlam növekedése és a haláltól való félelem miatt alakul ki a lelki probléma. A nők többségénél – mert már rájuk is használjuk a kapuzárási pánik fogalmát – a gyerekekhez köthető az aggodalom, mivel a kirepülésük után üresnek érzik magukat. Főleg azért, mert a karrierjükben sem érték el az álmaikat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968016
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968016
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák