Ennek lényege, hogy azok a 18 és 40 év közötti nők, akik első házasságukban élnek és 2019. július 1-je után gyermeket vállalnak, felvehetnek egy maximum 10 millió forintos kedvezményes hitelt július elsejétől 2022-ig bezárólag. Az, hogy a házasságot mikor kötötték, nem számít. – Az első gyermek megszületése után három évig felfüggesztjük a törlesztést. A második után újabb három évig szünetel a törlesztés, valamint a tartozás 30 százalékát elengedjük, a harmadik gyerek megszületése után pedig a kölcsön fennmaradó részét egyáltalán nem kell visszafizetni – magyarázta az államtitkár. A Borsnak hangsúlyozta: semmilyen rejtett költségtől nem kell tartaniuk a családoknak. A havi törlesztőrészlet 50 ezer forintnál nem lehet több, a futamidő körülbelül 20 év. A kedvezményes hitelt azok is igénybe tudják venni, akiknek már van gyermekük, de náluk is csak a július 1-je, valamint a hitel igénylése után született babánál lesz érvényes a törlesztés felfüggesztése.
Július elsejével kiterjesztik a használt lakások vásárlására is a csok mellé igénybe vehető kedvezményes hitelt. Két gyermek vállalása esetén 10, három vagy több gyerek után 15 millió forintos támogatott, maximum 3 százalékos kamatozású hitelt lehet felvenni. Eltörlik a 35 milliós értékhatárt, vagyis az ennél drágább használt lakásra is lehet hitelt, illetve csok-ot kapni. Az államtitkár a Borsnak kifejtette, erre azért volt szükség, mert nagy volt rá az igény. Sokan jelezték, hogy azért nem tudnak élni a lehetőséggel, mert 35 milliónál drágább lakást vennének.
Július elsejétől már a második gyermek érkezésekor csökken a fennálló jelzáloghitel-tartozás összege 1 millió forinttal, a harmadik gyermek esetén pedig 1 millió helyett már 4 millióval, minden további gyermek esetén újabb 1-1 millióval. Ez csok-hitel esetén is érvényes.
Soha többé nem kell szja-t fizetnie a keresete után annak az édesanyának, aki legalább négy gyermeket vállalt. Ezt jövőre vezethetik be. Novák Katalin lapunk kérdésére hangsúlyozta, ez azokra az anyákra is vonatkozik, akik örökbe fogadtak gyermeket. – Akkor sem törlődik ez a kedvezmény, ha már mind a négy gyerek betöltötte a 18. életévét – fejtette ki az államtitkár. Megtartják a jelen családi adókedvezmény rendszerét is, Az államtitkár azt mondta, ilyen szja-mentesség sehol a világon nincs, Magyarország az első, ahol bevezetik.
Jön a nagyszülői gyed. Ezt a szülők helyett azok a nagyszülők vehetik igénybe, akik dolgoznak és vállalják, hogy maguk gondoskodnak az unokájukról. Ennek célja, hogy az édesanya is vissza tudjon menni előbb a munkahelyére, ha a családnak ez az ideális.
Folyamatos a bölcsődei dolgozók képzése, jelenleg is folynak a tanfolyamok – fejtette ki a Borsnak Novák Katalin, miután ismertette, hogy a kormány 2022-re szeretné megvalósítani, hogy minden szülő, aki szeretné, bölcsődébe tudja adni a gyermekét. Ehhez 70 ezer bölcsődei férőhelyre van szükség, amelynek a megvalósítására még 20 ezer férőhelyet kell biztosítani. – Egyre magasabb a kisgyermeknevelő alapképzésre jelentkezők száma – ismertette az államtitkár.
Autóvásárlási támogatást kapnak azok, akik legalább három gyermeket nevelnek. A maximálisan igényelhető támogatás 2,5 millió forint, ami új, legalább hétszemélyes autókra vonatkozik. – Ezt a pénzt nem kell kifizetniük előre a családoknak. Mi utaljuk át ezt a pénzt az autókereskedőnek. Ez az öszszeg maximum a megvett autó 50 százaléka lehet – magyarázta a részleteket lapunknak Novák Katalin. Az államtitkár kérdésre elmondta, arra is odafigyelnek, hogy egyetlen gyermekorvosi praxis se legyen betöltetlen. Novák Katalin hozzátette: a 2019-es költségvetési fedezet biztosított az új támogatások bevezetésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.