Fájdalmasan érkeznek
A fogak áttörésének időszakában az íny fájdalmassá válik, pirosas, gyulladt. A gyerekek az ilyenkor jelentkező fájdalomra különbözőképpen reagálnak, ám legtöbben nyűgösek, rosszabbul alszanak, az ételt is gyakran elutasítják. Egy-egy fog áttörése átlagosan nyolc napig tart, az első rendszerint hat hónapos kor környékén zajlik le.
Orrfolyással járhat
Egyes vélekedések szerint nem maga a fog áttörése, hanem az ezzel járó stressz az, ami legyengíti a gyerek immunrendszerét, ezáltal a fogzás időszakában a fogékonyabbá válik a különböző fertőzésekre. A fogak áttörésekor jelentkező orrfolyás, és az ebben az időszakban fellépő hasmenés, pelenkakiütés és láz tehát valójában lehet ennek egy tünete.
Ahogyan a fokozott nyáltermelés, a kisbaba arca körüli bőr kiszáradása, valamint kivörösödése is.
Betegségeket kapnak el
Az ínyfájdalom csillapítására ebben az időszakban a kicsik az e célra kifejlesztett rágókák mellett gyakorlatilag mindent a szájukba vesznek. A tárgyakról kosz és kórokozók kerülhetnek a szervezetükbe, ami hozzájárulhat az említett tünetek megjelenéséhez.
Komoly probléma is lehet
Sem az orrfolyás, sem pedig a láz nem a fogzás törvényszerű velejárója, ellenben jelezhet komoly betegségeket is, mint például a fülgyulladás vagy a húgyúti fertőzések. Ha a fogzásra fogjuk, csak a diagnózist és a szakszerű kezelést késleltetjük.
Mikor forduljunk orvoshoz?
Csecsemő- és kisgyermekkori orrfolyás esetén javasolt orvoshoz fordulni, különösen, ha hosszabb ideig, például több napig tart és/vagy magas láz is társul a tünet – figyelmeztet dr. Holpert Valéria.
* * *
Szeretne nyerni? A Borsnál óriási nyeremények várják! Vegye a Borsot, és nyerje meg a Seat Aronát! További részletekért kattintson ide!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.