Felkavarta a plágiumvád A Dal énekeseit

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 18. 08:30
Mindenkit megdöbbentett a műsorban tett bejelentés, miszerint lehetséges, hogy botrányos körülmények közt kell távoznia A Dal 2019 egyik versenyzőjének plágium miatt.
F. Zs., K. Sz.

A hétvégi elődöntő végén kialakult a műsor döntőjének nyolcasa, ahol nemcsak Magyarország legjobb dalát választják ki jövő szombaton, hanem azt a nótát is, amely hazánkat képviseli Tel-Avivban az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. A műsor végén azonban Freddie súlyos bejelentéssel szakította meg a finálét.

– A döntőbe jutott dalok közül az egyiket plágiumvád érte. Azonnal elkezdtük kivizsgálni az esetet, de a hivatalos szakvéleményt még nem kaptuk meg. Nem szeretnénk senkit megvádolni, ezért most nem nevezzük meg az érintett versenyzőt. De amennyiben beigazolódik a gyanú, akkor a szabályok szerint a dalt és az előadóját ki kell zárnunk a versenyből – mondta Freddie.

Rögtön megkezdődtek a találgatások, vajon kié lehet a koppintott dal. Egyelőre senki sem vállalja. A Bors több bennfentessel is beszélt, akik elmondták, mindenki nagyon meglepődött azon, miért pont most szóltak a plágiumvádról. Az egyik előadó sajtósa név nélkül nyilatkozott a Borsnak.

– Teljes döbbenet lett úrrá mindenkin a műsor után. Mivel nem neveztek meg senkit, mindenki gyanúba került – mondta.

Egy műsorra rálátó informátorunk szerint senki nem érti, miért pont most szóltak erről:

– Hónapok óta megy a válogatás. Már kialakult a döntő mezőnye, ha volt ilyen gyanú, miért most foglalkoznak vele?

Az előadók sajtósai közül akadt, aki azt mondta, hogy biztosan nem a hozzá tartozó énekes az érintett, más kitérő választ adott. Ez azonban komoly dolog, hiszen még azt is ismertették, hogyha igaz a vád, kik az esélyesek bejutni a kieső helyére.

Az MTVA-tól informálisan úgy tudjuk, a hét elejére kiderül a vizsgálat eredménye, és ha bebizonyosodik az érintett énekes vétsége, azonnal kizárják a versenyből, és a következő legmagasabb pontszámot elérő kollégája lép a helyébe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.