Egy kisember harca a milliárdos vállalkozó ellen 9. rész

Egy kisember harca a milliárdos vállalkozó ellen 9. rész

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 03. 16:00
Bors

Valaha csak könyvcézárként emlegették az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót, akinek családi cégei mintegy tízmillárd forinttal tartoznak a költségvetésnek és az üzletfeleinek. Mindez az évszázad legrejtélyesebb bűnügye – véli Stotz Gyula, aki a könyvcézár barátja és tanácsadója volt.

Miközben az egykor sikeres üzletember a bukott cégbirodalma feltámasztásáról álmodozik, egyre több időt kénytelen a bírósági tárgyalótermekben tölteni. Szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság első alkalommal mondta ki a könyvcézár bűnösségét rágalmazásért, és nem jogerős ítéletében két év próbára bocsátotta.

- „Ez nyilván nem csak a hiúságát bánthatja, hiszen most már ő is sejti, a NAV bűnügyi nyomozói és a rendőrség is megtalálják a választ: hová tűnt a könyves cégcsoportból hiányzó sok milliárd forint? – szögezte le Stotz Gyula igazságügyi szakértő. - Ne felejtsük el azt sem – tette hozzá -, a könyvcézár és családjához köthető cégek közül több is még mindig a NAV - 100 millió forint fölötti tartozást meghaladó – legnagyobb adósok szégyenlistáján szerepel. Ez a pénz a mai napig hiányzik a költségvetésből, amiről úgy gondolom, attól, hogy évek óta nem hajlandók befizetni, az még államot illeti.”

Az igazságügyi szakértő pár hete megfeszített erővel dolgozik, könyvet ír a cégcsoport számláiról hiányzó milliárdok útjáról. Mára már tekintélyes mennyiségű okiratot, dokumentumot, szerződést és egyéb bizonyítékot gyűjtött össze, hogy ezek segítségével lerántsa a leplet arról, hova, milyen módon tűnt el és kiknél landolt ez az irdatlan nagy pénz. És közben az is kiderül majd a könyvből, hogy az egykori milliárdos könyvcézárból hogyan lett mára mezei könyves ember. Stotz Gyulát a kiadók és terjesztők is biztatják a kötet megírására, amiről úgy véli, ha elkészül, a magyar könyvpiac piros betűs ünnepe lesz.

„Ez a könyv nemcsak az év legnagyobb könyvszenzációja lesz, de tananyagként is szolgálhat majd a hatóság számára” – ígérte a szakértő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.