Merlint, a kacsát még 2018 novemberében fogadta örökbe egy New Jersey-i Goats of Anarchy nevű társaság, akik különleges szükségletekkel rendelkező kecskéknek ad otthont.
Az állatotthon dolgozói Merlin örökbefogadása után szinte azonnal rájöttek, hogy valami nem stimmel a kacsával: egyik lába szinte egyáltalán nem működik, még úszni sem tud emiatt rendesen. Létezik azonban egy cég, akik mozgássérült állatoknak készítenek olyan kerekes szerkezeteket, amelyek segítségével a sérült állat kifogástalanul lesz képes mindennapi életét folytatni. A Goats of Anarchy tehát felkereste a céget, az eszközre pedig nem is kellett sokat várniuk: miután felmérték, hogy Merlin mozgását hogyan lehetne stabilizálni, elkészítették a megfelelő kerekesszéket.
– Izgatott voltam, hogy a cégünk egy mozgássérült kacsán segíthet majd. Ő volt nekünk az első – mondta Mark Robinson, a Walkin’ Pets cég alapítója.
(Ladbible)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.