Alkímia: az aranycsinálás titka

Az arany nem csak ma értékes, már az ókorban és a középkorban is a gazdagság szimbóluma volt. Az aranyásóktól kezdve sokan sokféleképp szerettek volna hozzájutni, az alkimisták például bizonyos anyagok átalakításával akartak aranyat nyerni.

Kutatták a titkot, ho­gyan lehetséges ez. Keresték a bölcsek kövét, vagy­is egy olyan mágikus erejű anyagot, amely hol oldószer, hol pedig katalizátor képében jelenik meg feljegyzéseikben, s ahhoz szükséges, hogy az anyagátalakulás megtörténjen, vagyis arany ke­letkezzen. Az alkimisták között voltak orvosok, szerzetesek, de dilettánsok, sőt – mint mindenütt, ahol a meggazdagodásról van szó – szélhámosok és csalók is. A bölcsek kövét keresve rengeteg kísérletet végeztek el, amelyeket könyvekbe foglaltak. A művek nyelvezete misztikus, és sajátos szimbolika jellemzi: például a festményeken a higanyt gyakran sárkányként ábrázolták, amint a saját farkába harap.

A Smaragdtábla rejtélye

Egy ókori ezoterikus irat, a Smaragdtábla (Tabula Smaragdina) a középkorban nagy hatást gyakorolt az alkímiára. Hermész munkája egyrészt annak a mű­veletnek a receptje, amely szerint a világ (vagyis minden ember, tulajdonság, dolog, elem, fém) eredeti, valódi állapotába visszahelyezhető. A művelet egyetlen mondatban vagy akár egyetlen képletben kifejezhető. Ezt a képletet az alkímia az analógia nyelvén a bölcsek kövének nevezi. Kőnek azért, mert ez minden egyéb gondolat és mű­velet fundamentális alapja.  

A Smaragdtábla kimondja, hogy amint a Nap sugár­zá­sa meleggel, fénnyel és élettel tölti be a Földet, ugyanilyen sugárzást az ember saját magában is létrehozhat. Ezt a műveletet nevezték később alkímiá­nak vagy aranycsinálásnak. Utóbbi elnevezést azért kapta, mert az arany a Napnak megfelelő fém, és amikor az ember a titkot megértve birtokába jut a teremtő energiának, Nappá, azaz arannyá változik. Az alkímia azt állítja, hogy a lények és a dolgok meg- és átváltoztathatók. Van olyan eljárás, amellyel az ember önmagát a tökéletességbe helyezheti, és ez az eljárás ugyanaz, mint amellyel a dolgokat is tökéletessé te­heti – vagyis arannyá változtathatja.  

Az alkimisták hite szerint minden a négy alapelemből – tűz, víz, föld, levegő – keletkezik. Írásaikban az alkalmazott anyagokat különböző je­lekkel látták el, ezek tekinthetők az első vegyjeleknek. Munkásságukban keveredik a tudományban ma is létező eljárások leírása és a misztikum. Például az általuk alapvetőnek tartott hét fémet megfeleltették a hét napjainak és a hét bolygónak: az arany volt a Nap és a vasárnap, az ezüst a Hold és a hétfő, a vas a Mars és a kedd és így tovább.

Tudomány vagy áltudomány?

Az alkímia olyannyira titkos, speciális nyelvezetű, misztikus és féltve őrzött művészet volt a történelem kezdete óta, hogy máig viták folynak róla. Lényegét tekintve az ókori keleti filozófiából kialakult középkori tudomány és filozófia, amelynek célja a bölcsesség és a halhatatlanság elérése. Külsőségeiben a kémiához áll a legközelebb, ezért egyesek a kémia előfutárának tartják. Mások szerint nincs köze a ké­miához, csupán egy babonákkal teli áltudomány.  

Az viszont tény, hogy az alkimisták megteremtették a ké­miai laboratóriumi technika alapjait, a bölcsek kövét és az aranyat keresve rengeteg ta­pasztalatot szereztek. Kidolgozták olyan technológiák lépéseit, mint a desztillálás, a selyem fehérítése, a merített papír készítése, a cukorgyártás. Műhelyeikben megtalálhatók voltak ma is használt eszközök, mint például a lombik. Ma már tudjuk, hogy az aranycsinálás úgy, ahogyan ők képzelték, vagyis kémiai úton, nem lehetséges. A bölcsek köve nem létezik, ugyanis ahhoz, hogy egy elem egy másik elemmé alakuljon, belső, az atommagban történő változás szükséges.

Bölcs Salamon is beavatott volt

Az alkimisták már a bibliai személyek között is társakat kerestek maguknak. Elődjüknek tartották Mózes nővérét, Máriát (Mirjám), aki titokzatos erőknek parancsolt. Maguknak követelték Mó­zest, aki az aranyborjút hamuvá égette, noha „aranyat elégetni nehezebb, mint előállítani”. Azt állították, a bölcs Salamon ki­rály szintén ismerte az aranycsinálás titkát, különben so­hasem lett volna annyi ara­nya, amennyivel a jeruzsálemi templomot felépítette és díszítette. Egyesek szerint Kleopátra is alkimista lehetett, „különben alig sikerült volna borban oldania az igazgyöngyöt, amellyel szépségét tartotta fenn”.