Jakab István, a Magosz elnöke szerdán, Budapesten a két szervezet sajtótájékoztatóján az M1 aktuális csatorna felvétele szerint elmondta: nem elfogadható a magyar gazdatársadalom, a magyar agrárgazdaság szereplői számára az Európai Bizottság azon javaslata, amely számottevően csökkentené a közös agrárpolitika (Kap) forrásait. Az ágazat jövedelmi helyzete "közelről sem rózsás", az uniós átlag alatt van, ezért mindenképpen fontos, hogy megmaradjanak a rendelkezésre álló források - mondta.
Hozzátette, ez azért is fontos, mert az EU egyre több feladatot ad a gazdálkodóknak, a környezettudatos gazdálkodás, a klímaváltozás hatásainak csökkentése érdekében egyre nagyobb terhet raknak majd rájuk. Fontos, hogy a gazdák a növekvő kötelezettségek mellett ne kevesebb támogatást kapjanak. A forráselvonás veszélyeztetné a gazdák versenyképességét, a szektorban dolgozók megélhetését - mondta.
A Magosz elnöke kifejtette: látszik, hogy a májusban leköszönő Európai Parlament már nem hoz döntést a 2021 utáni közös agrárpolitikáról, még az agrárpolitika költségvetéséről sincs döntés. Kifejtette: abban bíznak, hogy az európai uniós választások után egy bevándorlás ellenes parlamenti többség fogja majd a közös agrárpolitika következő hétéves időszakának alapjait lerakni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.