Aktuális

A gyerek Bud Spencer elől el kellett dugni a süteményeket

Bors

Létrehozva: 2019.02.18.

A kis Carlo Pedersoli húga, Vera Pedersoli szerint falánk, és igazi rosszcsont fickó volt.

Soha nem hallott történeteket osztott meg Bud Spencer tavaly elhunyt húga a testvéréről, a Piedone nyomában című portréfilmben. Vera Pedersoli a film rendezőjének, Király Leventének mesélt Carlo gyermekkori huncutságairól.

– Egyszer például egy erkélyről ugrott le úgy, hogy egy ablaküveget is betört. Édesanyánk halálra rémült tőle, mert hiperaktív gyerek volt. Amit csak lehetett, azt Carlo mindig befalta. Ez nagyon jellemző volt rá. Volt, amikor azt mondta: „Nézd egy pók!”, ahogy felnéztem, rögtön kilopta a húsgombócokat, vagy ami épp volt a tányéromban. Egyszerűen megőrjített ezekkel – mesélte Vera, aki azt is elárulta testvéréről, hogy a süteményeket a szülei mindig a szerkrény tetejére rakták, mert Carlo arra sem volt tekintettel, ha vendégek jöttek. Mindig mindent befalt, ezért el kellett dugni előle az ételeket.

– Született kalandvágyó volt a testvérem. Kiskorában, ha látott egy nyitott kaput, ő azon kisurrant. Úszni is úgy tanult meg, hogy elkötött egy csónakot, és amikor ezt az apja észrevette, haragjában a tengerbe dobta. Ekkor jött rá Carlo, hogy a víz az ő igazi közege. Így indult az úszókarrierje – emlékezett vissza Vera testvére csintalan gyermekkorára.

Carlo gyakran kötött el vitorláshajót, hogy forduljon egyet a Nápolyi-öbölben, de sűrűn meglógott otthonról is, hogy a barátaival játszani menjen. Volt, hogy a rendőrséget is riasztani kellett, mert napokig haza se jött. A többieknél nagyobb és erősebb lévén gyakran osztott igazságot, mert szerette megvédeni az arra rászoruló kisebbeket. Tele volt ötletekkel, rengeteg energiával, és hatalmas fantáziával tűnt ki már akkor a többi srác közül.

Rosszaságai ellenére Carlo Pedersoli kitűnő tanuló volt, és mivel az általános- és a középiskolában is egy-egy osztályt ugrott, így 16 évesen Olaszország legfiatalabb egyetemi hallgatója lett. Jogi egyetemre járt, amit aztán vegyészmérnöki és pszichológia szak követett. Tanulmányaiban nagyon aktív volt, amit az is jól mutat, hogy az olasz mellett spanyol, a portugál, a német, a francia és az angol nyelvet is elsajátította.

– Jót derülve mesélte Bud Spencer, amikor egyszer a „repülő halnak” elnevezett híres japán úszó bajnok megkérdezte tőle, miután megtudta és nem értette, hogy lett Carlo edzések nélkül bajnok: „Te iszol, te dohányzol, te a lányoknak udvarolsz, én nem iszom, nem dohányzom, nem járok lányok után…” Mire Carlo így válaszolt: „Akkor minek élsz?” Ez volt Bud Spencer életfilozófiája – idézi fel Király Levente, akinek négy éven át készülő filmjét február 28-tól láthatják a hazai mozikban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079010
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196054_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a mentők: négyes karambol történt az M7-esen, több km-es a torlódás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079010
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?