Vigyázzon: Kozmetikázzák az adatokat az autókereskedők

Vigyázzon: Kozmetikázzák az adatokat az autókereskedők

használt autó
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 20. 10:30
Bors

Az autókereskedelem egyik legfontosabb jelzőszáma az éves eladásoké. Természetesen ezek a számadatok közvetve a gazdaság helyzetéről is jelzést adnak, hiszen egy növekvő piac egészséges hátteret feltételez. Az elöregedett hazai autópiacon kifejezetten jó hírnek számít, hogy az előző évhez képest a kereskedők 2018-ban is tudták növelni értékesítéseiket, ugyanakkor sajnálatos, hogy a hazai gépkocsiállomány átlagéletkora nem csökkent ezáltal. 

Ennek több oka is van: egyrészt továbbra is nagy mennyiségben importálnak öreg gépkocsikat, másrészt hogy a ha­zánkban értékesített új autók jelentős része nem hazai vevőkhöz kerül, hanem az eladás után rövid időn belül kivonják a forgalomból, és elhagyják az országot. Egy most megjelent statisztika szerint a 2018-ban eladott 159 326 autóból 27 294-t vontak ki a forgalomból néhány hónappal az értékesítés után.

Ez a gyártók sorrendjét is alaposan összekuszálja, hiszen az első híradások szerint a legnagyobb példányban értékesített Ford levonva a kivont autókat, már csak második, de nagyobb vesztes a Volkswagen, amely a harmadik helyről a hatodikra esik vissza. Az Opel, a Toyota és a Skoda a jelek szerint nem él ezzel a trükkel, hiszen a kivonásaik százaléka jócskán tíz százalék alatt marad.

A hazai forgalomból való kivonások jelentős részét a reexport adja, amikor az itt megvásárolt autókat külföldi vevőnek viszik ki az országból, elsősorban az EU területén belül. Ennek oka, hogy a magyar piaci árak kedvezőbbek a környező országokéhoz ké­pest, de alkalmanként a külföldiek vásárlását a hazájukban lévő készlethiány is okozhatja.

Az EU-szabályok szerinti szabad áruforgalom keretében ebben semmi szabálytalan nincs, valamiért a hazai importőrök mégis évek óta titkolják ezeket a számokat. Pedig vannak érdekességek: az eladott 756 darab Jeep Renegade közül 682 hagyta el az országot, vagyis 90 százalék. De 50 százalék feletti a Renault Captur, a Ford Ecosport, a Hyundai Kona, a Nissan Qashqai is.
Ez a jelenség persze hosszú távon senkinek sem jó, hiszen a reexportált autók után nem keletkeznek a költségvetésnek bevételei, elég csak a súlyadóra, az üzemanyagba épített adókra gondolni, de a kereskedőknél sem keletkezik szerviz- vagy alkatrészforgalom. 

Ugyanakkor a nagyobb el­adási darabszám jelentős mértékben segítette a kereskedőket a túlélésben, hiszen a 2008 után bezuhant magyar autópiacból nem éltek volna meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.