Sokkoló videófelvételeket osztott meg a rendőrség arról a 27 éves nőről, aki megfojtotta két kisgyermekét, mert nem akarta tovább eltartani őket.
Egy benzinkút biztonsági kamerája rögzítette, amikor Jelena Karimova, a népszerű orosz Instagram-sztár még utoljára csokit vesz a két és négyéves gyermekének. Ugyanekkor vásárolta meg a benzint is, amivel később elégette a kicsik holttesteit.
Mint ahogy azt korábban mi is megírtuk, Jelena Karimova megfojtotta két gyermekét, majd elégette holttestüket, mert állítása szerint nem tudta tovább eltartani őket. Annak ellenére, hogy a 27 éves nő válása óta állítólag anyagi gondokkal küszködött, bérelt luxusautókkal járt, illetve sokat utazott külföldre nyaralni.
A rendőrség szerint az anya a szörnyű kettős gyilkosság elkövetése után egy erdőbe vitte a testeket, ahol felgyújtotta őket. Mivel azonban félt, hogy valaki meglátja a két elszenesedett testet, visszapakolta autójába – egy Kia Rióba – majd hazavitte.
Másnap egy elhagyott raktárépületbe vitte őket, aztán felgyújtotta az egész raktárat. A nő autóját azonban a helyiek kiszúrták a helyszínen, így a rendőrség gyorsan eljutott hozzá. Jelena Karimova letartóztatása után mindent bevallott.
A tűzoltók először azt hitték, az elszenesedett test egy kutyáé. Amikor azonban jobban megvizsgálták, akkor látták, hogy valójában két gyermek testét találták meg. Egyes források szerint a testek természetellenes pózban voltak, ezért az is elképzelhető, hogy egy bőröndben szállították oda őket.
– Nem tudtam róluk gondoskodni. Nagyon sajnálom, ami történt, fogalmam sincs, hogyan juthattam idáig. Együtt éltem a férjemmel, aztán elváltunk, és nehéz lett volna felnevelni a gyerekeinket – mondta kihallgatásán a nő.
Karimova két héttel brutális tette előtt még a következőt üzente kislányának: "Te vagy az én lelkem, a legkedvesebb, az oly’ régóta várt kislányom. Neked élek. Olyan vagy, mintha az én másolatom lennél.”
Jelena Karimova egyelőre előzetes letartóztatásban van, még nem tudni, hány év börtön vár rá a kegyetlen és önző tettéért.
(via Metro)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.