Aktuális

Tragédiákhoz vezet a sztrádák zsúfoltsága

P. Zs.

Létrehozva: 2019.01.23.

<p>Egyre kevesebbet bírnak el a fővárosba vezető utak, a tapasztalt sofőrök számára is felér egy orosz rulettel útnak indulni. Az M3-ason történt nyolcas karambolban is szerepet játszhatott, hogy a sofőrök nem tartották be a követési távolságot.</p>

Nyolc autó ro­hant egymásba hétfőn az M3-as autópályán. Négy ember, köztük egy pár lelte halálát, akik után három gyermek maradt árván. A szörnyű tragédiához vezethetett a figyelmetlenség, a sűrű köd, de a túlzsúfolt út is. Egy kamionos szeretett volna a pihenőből a sztrádára hajtani, de nem vette észre a külső sávban érkező autót, és belökte a belső sávba, ahol több autó is belerohant.

Dugó építkezés nélkül is

Csak a fővárosba kétezer környező – vagy akár távolabbi – településről jár be több százezer ingázó autós nap mint nap. Az agglomerációba költözés ugyan olcsóbb, ám a mindennapi közlekedés megkeseríti az érintettek életét. Főképp az elmúlt öt évben csúcsosodott ki a probléma: a Magyar Közút adatai szerint nincs olyan bevezető út, ahol ne lenne dugó, akár baleset vagy építkezés nélkül is.

Az M0-s déli szektorában például, míg 2013-ban még átlagosan 67 ezer jármű közlekedett naponta, manapság már csaknem napi 120 ezer autó jár arra. Nem sokkal jobb a helyzet az M3-ason, 2018. októbere és decembere között tíz százalékkal több kocsi járt itt, mint egy évvel korábban. A növekedés az összes fővároskörnyéki útra jellemző, Pest megyében az autópályák átlagos forgalma napi 40 ezer, az autóutaké 62 ezer, de még a mel­lékutakon is közel 4000 jármű fordul meg.

A 4-es főút a legrosszabb

Évek óta a 4-es főút vezeti a halálozási statisztikát a KSH adatai alapján. A legutóbbi jelentés szerint 2016-ban ezen a 352 kilométeres szakaszon 187 baleset történt, ebből 13 volt halálos. Ehhez képest, bár az M1-esen 129 baleset történt, 10 volt halálos kimenetelű. Az M3-as sem életbiztosítás, 122 balesetből 4 volt halálos. A két évvel ezelőtti adatok szerint az M1-esen és az M0-son a legnagyobb a forgalom, annak ellenére, hogy éppen ez a két sztráda a legrövidebb. Ha a hosszúságot vesszük alapul, még sokkolóbb az M1-esen történő balesetek száma.

– Minél na­gyobb a forgalom, annál na­gyobb a rizikófaktora egy balesetnek. Ebben egy javító tényező van, hogy a sebesség ilyenkor biztosan kisebb. De az biztos, hogy minél többen közlekednek, annál nagyobb az esély, hogy valaki el fog véteni egy lépést – mondta a Borsnak Dobrocsi Endre. A közlekedésbiztonsági szakértő szerint az M3-ason történt karambolnál a legnagyobb gond az volt, hogy sem a megfelelő sebességet, sem pedig a követési távolságot nem tartották be a járművek.

Családonként két kocsi

Évről évre több a forgalomba állított autó, ahogyan az üzemanyag-fogyasztás is. Az egy háztartásra jutó kocsik száma már közelít a kettőhöz, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy folyamatosan használatban is van a család összes kocsija. Ehhez képest az útépítések nem veszik figyelembe a növekvő forgalmat: a főutak legtöbbször egy-, az autópályák pedig kétsávosak.

Maradva a fővároskörnyéki torlódásoknál, az M2-en a reggeli időszakban a főváros felé általában két sávon haladhat a forgalom, így elsősorban a délutáni csúcsban tapasztalható nagyobb torlódás Budapest irányából, mivel ott jelenleg csak egy sávon közlekedhetnek a járművek. Gödnél is csak egy sáv áll az autósok rendelkezésére és az ottani felhajtón érkező jelentős becsatlakozó forgalom miatt van újabb torlódás reggelente is Budapest felé.

Napi 130 ezer autó

A legfrissebb, 2017-es forgalomszámlálási adatok alapján Pest megye útjai a legleterheltebbek.

Naponta ennyi autó fordul meg rajtuk:

Autópályák: 40 ezer

Autóutak: 62 ezer

Elsőrendű főutak: 14 ezer

Másodrendű főutak: 10 ezer

Mellékutak: 4000

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek