Tömegkarambol az M3-ason - Négyen haltak meg a szétszakadt autóban

Tömegkarambol az M3-ason - Négyen haltak meg a szétszakadt autóban

M3
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 21. 17:39
Bors

Nyolc kocsi csapódott egymásba egy brutális baleset során az M3-as autópályán, Gelejnél. A karambolok soro­zata akkor kezdődött, amikor egy ka­mion a pihenőből éppen rátért volna a sztrádára. Eközben ütközött a sűrű ködben érkező kocsival. Az autót a hatalmas teherkocsi a belső sávba lökte, ahol a többi hat jármű is nekicsapódott, majd az árokba taszította a benne ülőkkel együtt.

Hárman azonnal meghaltak, míg egy ember később, a kórházban vesztette életét. További két ember könnyebben, hárman súlyosan sérültek, köztük egy csecsemő is. Kiderült, hogy bár a balesetben leginkább külföldiek érintettek,  a négy halálos áldozat mindegyike magyar volt. Ro­konok voltak, nem sokkal korábban egy aprócska szabolcsi faluból indultak útnak. F. György és K. Kitti három árvát hagyott ma­ga után:

– Nagyon kedves pár voltak, három gyermeket neveltek, szépen és tisztességben – mondta a család egyik ismerőse – Tanfolyamokra is jártak a településen, most pedig azért indultak Pestre, hogy ott vállaljanak munkát, és ezzel is segíthessék a gyerekeik életét. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.