Aktuális

Taxibaleset a belvárosban: Harmincöt nap kóma után elhunyt Károly

L. B.

Létrehozva: 2019.01.26.

<p>Az egész taxistársadalom gyászba borult. Egy szörnyű baleset után került több mint egy hónapja kómába Kovács Károly, aki a napokban örökre lehunyta a szemét. A 66 éves férfi utasa szerencsésen megúszta az ütközést.</p>

Egy személyautó és egy taxi ütközött össze tavaly december 19-én hajnalban Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy út kereszteződésénél. Mindkét jármű szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a taxi a járdán landolt, a másik autó méterekkel odébb tudott csak megállni. A balesetben mindkét kocsi sofőrje súlyosan megsérült. A ta­xit vezető 66 éves Kovács Károly kómába került, a napokban pedig a kórházban életét vesztette. Csodával határos módon a Károly mellett ülő utas kisebb karcolásokkal megúszta a karambolt.

– Károly azon kollégák közé tartozott, akik harminchat évvel ezelőtt megalapították a City Taxi Szövetkezetet. December közepéig közülük még négyen dolgoztak aktívan, a tragikus baleset miatt sajnálatos módon már csak hárman vannak – mondta a Borsnak Tamás Miklós, a City Taxi elnöke.

– Egy rendkívül kedves, nyugodt, jókedélyű kollégát veszítettünk el. Nagyon jópofa, fiatalos és humoros volt, a szerelme volt a taxizás. Profin csinálta, mindenki szerette, felfoghatat­lan, hogy most mégis egy baleset kapcsán beszélünk róla – tette hozzá Tamás Miklós.

Károlynak az élete volt a munkája, a tragikus pillanatban is éppen dolgozott. Információink szerint a vendége mellette, az anyósülésen ült.

A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit, úgy tudjuk azonban, hogy a taxis nem lépte túl a megengedett sebességet, a másik jármű vezetőjének vérében azonban alkoholt mutatott ki a vizsgálat.

Az Országos Taxis Szövetség mély fájdalommal búcsúzik a veterántól.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191475_auto_resized.jpg
vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szeretlek téged minden apró részletedben" - megható sorokkal és szerelmes fotókkal üzent férjének Vasvári Vivien

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák