Súlyos betegség állhat Baló György bejelentése mögött

Súlyos betegség állhat Baló György bejelentése mögött

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 08. 13:05
Súlyos betegség állhat Baló György váratlan bejelentése mögött, miszerint bizonytalan ideig eltűnik a képernyőről.
Bors

Az utóbbi időben döbbenetesen lefogyott, néha nehezen beszélt, mégis mindenkit megdöbbentett Baló György bejelentése. A tévés visszavonul, saját kérésére bizonytalan ideig nem lesz látható a műsora, ezt a Magyarul Balóval hétfői adásának végén jelentette be, miután még levezényelt egy félórás beszélgetést Kondorosi Éva akadémikussal. A tévést 2017 decemberében kéthetes betegszabadsága alatt már helyettesíteni kellett. Akkor nem állt le a műsor, Rábai Balázs, Boros Kriszta és Kéri Barna felváltva vezette. Úgy tűnik, a visszavonulás hátterében most súlyosabb betegség áll. 

–  Négyévnyi napi műsorkészítés után pihenésre és orvosi kezelésre van szükségem, ezért a műsort saját kérésemre január 8-tól szüneteltetjük – mondta az adás vágán a legendás tévés.

A 71 éves, Prima Primissima díjas újságíró bölcsész diplomája megszerzése után azonnal az MTV Híradójánál kezdett dolgozni. Gyakornokból szerkesztő-műsorvezetővé küzdötte fel magát, 1975-től pedig külpolitikai szerkesztőként dolgozott. Dolgozott a Panoráma, a Hírháttér, a Stúdió és a Mozgó Világ című műsorokban is. 1995-ben magánzó lett, 2000-ben visszatért anyacsatornájához, két évvel később kulturális igazgatóvá nevezték ki. Itt utolsó politikai műsora Kassza címmel futott 2010 elején, 2010 júniusától nem került képernyőre. 2012. január 13-án távozott az MTV-től.

A Magyarul Balóval adásai 2015-ben kezdődtek az RTLII-n.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.