PM: alacsony adók segítik a kis- és középvállalkozásokat

PM: alacsony adók segítik a kis- és középvállalkozásokat

kormány
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 04. 11:38
- Az EU tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén, az adócsökkentés politikájának köszönhetően, még kedvezőbbé válnak - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Bors

Hozzátette, sikeres, és unió-szerte példaértékű a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata és a kisvállalati adó, a kiva.

Elmondta, a minisztérium tavaly év végén elindította a kiva-kampányt, amelynek az volt a célja, hogy a cégvezetők - akik jelentős összeget tudnak spórolni ezzel az adózási móddal - éljenek a lehetőséggel. Úgy vélte, a kampány sikeres volt, szilveszterig majd 11 ezer vállalkozás jelezte belépési szándékát a kivába.

Az államtitkár szerint a kata népszerűsége érthető, hiszen főszabály szerint az adózóknak havonta mindössze ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, az összeg lerovásával megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól, valamint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól is. A szabályrendszer rendkívül egyszerű, minimális ráfordítással letudható az adminisztrálás.

Az adónem népszerűségéről Izer Norbert elmondta, hamarosan megduplázódhat a katások száma: míg 2016 év végén 175 ezren voltak, addig január 3-án már 311 ezer katás vállalkozás szerepelt az adóhivatal nyilvántartásában.

Közölte, az idei év legnagyobb nyertesei a kisvállalkozók lehetnek, négymillió forinttal nőtt ugyanis az áfamentesség bevételi határa. Az összeg megegyezik a kata bevételi határával, hiszen a kedvezményes adózás ott is évi tizenkétmillió forintig alkalmazható. Az adózók mintegy 10 milliárd forintot spórolnak az idén, és sokkal egyszerűbbé válik az adózásuk is - fejtette ki.

Aláhúzta, nem kell áfát felszámítaniuk, fizetniük, és áfabevallást sem kell benyújtaniuk. Úgy vélte, nem véletlen, hogy az alanyi mentesek tábora a legnagyobb, a legfrissebb, január 3-ai statisztika szerint több mint 657 ezer adózó él az áfamentesség lehetőségével.

Az adópolitika egyik sarkalatos pontjáról elmondta, a kisvállalkozók adózását egyszerűsíteni kell, a közterheket pedig csökkenteni.

Az államtitkár szerint az adatok egyértelműen igazolják, hogy a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, de rávilágítanak arra is, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. Leszögezte, hogy a kormány ezen túl is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a kisvállalkozásokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.