Nyomozás indult a zalai Jézus ellen

Nyomozás indult a zalai Jézus ellen

eljárás
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 28. 19:00
Bors

Magát vallási mesternek kiadva szektaszerű há­lózatot épített egy Zala megyei férfi, aki Jézus reinkarnációjának mondta magát. A 65 éves nyugdíjas adományokat, pénzt gyűjtött be híveitől, a fiatalabb lányokkal pedig szexuális kapcsolatot is létesített – számolt be róla a Ripost. A benne bízók sokaságának a Miklós keresztnevű férfi megújulást és gyógyulást ígért.

– Egy alkalommal félrehívott és a házába invitált. Azt hittem, félrement az életem, és segíteni akar, ám a harmadik találkozás alkalmával azt mondta: csókoljam meg. Tudtam, hogy meg fog történni a csók, és kérésére a szex is. Szinte hal­lottam, hogy ha ezt az Úr kéri tőlem, mégsem mondhatok ne­met! – mondta a lapnak egy kiugrott híve.

A lap szerint a férfi nyaralókat, házat vett, fejedelmi körülmények között élt. Ám a felesége megunta, hogy férje mindenkivel megcsalja, és kirobbantotta a botrányt. Úgy tudni, hogy az adományok kezelése miatt két feljelentés született ellene, és a rendőrség eljárást is indított. A Bors megkereste az illetékes hatóságot, azonban kérdéseinkre még nem érkezett válasz. A férfit támogató, közel háromszáz fős kör nagy része kitart a guru mellett: szórólapokon védik mesterüket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.