Dühüs utasok megvertek és megkötöztek egy fiatal férfit egy repülőn, mert az nem tudott viselkedni.
A 26 éves fiatal – aki egyes források szerint éppen egy thaiföldi börtönből szabadult – annyira agresszív volt, hogy már a stewardessek sem tudtak hatni rá. Részegen őrjöngött és mindenkivel kötekedett, ezt azonban elég hamar megunták a nyugalomra vágyó utasok. Amikor a kapitány bejelentette, hogy valószínűleg a rendbontó miatt le kell szállniuk Kínában, azonnal a tettek mezejére léptek.
Egyikük felpattant a helyéről, aztán nem túl kifonomult módszert választva, ököllel többször arconütötte a deviáns férfit, aki azonnal elterült a földön. A többiek gyorsan előszedtek valahonnan némi ragasztószalagot, majd hátrakötözték a férfi végtagjait. A hét és fél órás út jelentős részét hason fekve töltötte a gépen, négy órán keresztül kényszerült így utazni. Szemtanúk elmondása szerint, mivel az alkohol ingyen volt a gépen, a férfi üvegből itta a whiskyt, a kelleténél jóval többet, és ez váltotta ki nála az agresszív viselkedést.
A Bangkokból Oroszországba tartott repülőn 158-an utaztak, köztük kisgyerekek és csecsemők. Leszállás után a személyzet átadta a férfit a reptéri rendőrségnek.
(via Mirror)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.