Lehetetlen döntést kellett hoznia annak a fiatal lánynak, akinél terhessége 17. hetében fedezték fel az orvosok a leukémiát. Alighanem még a sokat tapasztalt orvosok sem szolgálhattak jó tanáccsal, mit válasszon: az azonnali kezelést, ami terhessége megszakításával járt volna, vagy hordja ki a babát, a felére csökkentve ezzel a saját túlélésének esélyeit a késleltetett kezelésnek köszönhetően.
A Sydney-i Brianna Rawlings végül úgy döntött: születendő gyermeke sokkal fontosabb számára, mint saját maga - és ha nem is lesz mellette, hogy felnevelje, akkor is létrehozott egy életet. Úgy gondolta, a szülés után minden erejét a gyógyulására fordítja.
Sajnos azonban semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezte. Kisfia - aki a Kayden nevet kapta - ugyanis három hónappal a tervezett idő előtt jött világra. A koraszülött 12 napig küzdött, ám a szervezete végül feladta a küzdelmet - írja a New York Post.
“Ez volt életem legszebb 12 napja” - beszélt az együtt eltöltött időről, ami hihetetlen erővel ruházta fel a fiatal lányt. “Hosszú, kimerítő és fájdalmas napok voltak. Bár Kayden már nincs köztünk, erőt adott nekem, hogy kitartsak és legyőzzem ezt a betegséget” - nyilatkozta később. Úgy tűnt, az aggasztó kilátások ellenére valóban egyre jobban is van - aztán állapota rohamosan romlani kezdett. Végül már csak egy kísérleti gyógymódban bízhatott - ám ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Brianna napokkal a 19. születésnapja után, december 29-én hunyt el. Három hónappal élte túl kisfiát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.