Aktuális

Ez lenne a biztonságos jövő? Mikrochippes egyenruhával követik nyomon a diákokat Kínában

Bors

Létrehozva: 2019.01.11.

A kínai Guizhou tartomány 11 iskolájában mikrochippes GPS követővel ellátott iskolai egyenruhát vezettek be a diákoknak. Így követni tudják a tanulókat még az iskolán túl is.

Egy helyi cég, a Guizhou Guanyu Technology által kifejlesztett okos egyenruha vállfelületén két mikrochippet helyeznek el, amely megengedi az iskolának és a szülőknek is, hogy folyamatosan nyomon kövessék a gyermekek tevékenységét. A GPS rendszer követi a tanulók mozgását, és vészüzenetet küld, amikor a gyermek engedély nélkül elhagyja az iskola területét, vagy elalszik az órán.

Az okos egyenruha megengedi a szülőknek, hogy nyomon kövessék mennyit költött a gyermekük mikrochippes fizetéssel zsebpénzéből az iskolai menzán, és a mobil applikáción keresztül költési limitet is beállíthatnak.

Külön iskolai arcfelismerő rendszer biztosítja, hogy a megfelelő egyenruhát a megfelelő gyermek hordja. A rendszer akkor is jelez, ha a tanulók egyenruhát cserélnének egymással.

A Weibo kínai közösségi médiában sokan kritizálták ezt az egyenruhát, mondván a gyermekeknek is vannak emberi jogai és magánszférájuk.

– Ha gyermek lennél, szeretnéd, ha 24 órán keresztül követnének? – tette fel sok hozzászóló a kérdést.

A készítők szerint tisztelik a gyermekek emberi jogait, és nem 24 órás követésről van szó. Csupán akkor, amikor viselik az egyenruhát a gyermekek.

Lin Zongwu, az egyik egyenruhát alkalmazó iskola igazgatója szerint nem ellenőrzik a gyermek tevékenységét az iskola után, de ha a tanulók elvesznének, vagy nem mennek be órára, akkor a rendszer segíthet megtalálni őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713593108
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713593108
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól