Bújtatta szerelme gyilkosát a pécsi nő

Bújtatta szerelme gyilkosát a pécsi nő

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 06. 04:20
<p>Börtönből szabadult férfi verte halálra egy barátja élettársát Pécsett. Érthetetlen, de miután megölték szerelmét, a nő még a gyilkost segítette, bújtatta. </p>
Bors

A férfi és a nő barátok voltak, a nő ugyanis segített a férfinak a börtönből való szabadulás után visszailleszkedni a társadalomba. A viszony közöttük szigorúan baráti volt, ezt az asszony többször is leszögezte, kiemelte, hogy barátja van, akit szeret, együtt élnek. 

A férfi azonban – úgy tűnik – ezt nem értette meg, ugyanis többször is koslatott a nő után, egyik nap hazáig követte. Ez már élettársának is sok volt, erélyesen rászólt a frissen szabadult zaklatóra, hogy hagyja békén a barátnőjét. Őt ez nem érdekelte, a férfit kicselezve elrohant mellette, megragadta a lakásban ácsorgó döbbent nőt, és maga után rángatta, míg az idő közben odaérő pasija a másik karjánál fogva ragadta meg a sikoltozó asszonyt, akit kétfelé kezdtek húzni.

A dulakodás közben mindannyian a lakás konyhájába sodródtak, ahol a ház ura még egyszer megkérte a barátnőjét rángató férfit, hogy menjen el, de ekkor már nem volt visszaút: annyira elszabadultak az indulatok, hogy a két férfi egymásnak esett. A nő barátja egy letört késsel ment neki a zaklatónak, majd puszta kézzel ütötték egymást, végül az börtönből szabadult férfi baltával zárta le a vitát: úgy összeverte vele ellenfelét, hogy az helyben meghalt.

A nő ekkor pánikba esett, és teljesen érthetetlen döntést hozott: bár szólt a rendőröknek, azt állította, hogy egy idegen gyilkolta meg szerelmét, a valódi gyilkost pedig lemosdatta, átöltöztette, majd elbújtatta a fészerben. A volt sittes így a melléképület rejtekéből nézte a helyszínelő rendőröket, amikor pedig elmentek, együtt bujkáltak Pécsen.

Persze hiába, a rendőrök nem sokkal később elfogták a párost, így különös húzása miatt hétfőn az asszony is ott ülhet a vádlottak padján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.