Angol nőkre hajtott a magyar szatír

Angol nőkre hajtott a magyar szatír

szatír
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 16. 04:30
Három hónapig tartotta rettegésben az angliai Derby város női lakosságát K. Csaba. Amikor a férfi nem épp a brit lányokat zaklatta, itthon pihent felesége és kisgyermeke társaságában.
R. K.

Döbbenetes szexuális bűncselekmény miatt kell bűnhődnie Angliában egy magyar férfinak. A 36 éves K. Csaba 2016-ban költözött a szigetországba, egészen pontosan az Egyesült Királyság középső részén található Derby városába, ahol egy kerékpáros ragadozóként eredt egyedül sétáló nők nyomába. Tavaly jú­lius 29. és november 4. között összesen 21 nőt inzultált szexuá­lisan, intim helyeken tapogatta őket. Nem kevesebb mint 22 alkalommal csapott le, többnyire a városközpontban. A legfiatalabb áldozata csak 13 éves volt, egy 19 esztendős lányt pedig kétszer is zaklatott.

K. Csaba próbált óvatos lenni: csak akkor csapott le, ha biztos volt a dolgában, majd perverz vágyai ki­élése után gyorsan kereket oldott. A róla készült felvételeken jól látszik, hogy mindig kabátot vett fel, hogy nehezebben lehessen felismerni, valamint gyakran kapucnit, sapkát és napszemüveget is viselt – írja a Daily Mail.

A férfit tavaly év végén fogta el a rendőrség, minden áldozata ellene vallott. Egy tizenhét éves fiatal lány például arról számolt be, hogy a fenekét fogdosta, amitől ő halálra rémült és sírásban tört ki. A helyi bíróság végül 3 év 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte K.-t. A tárgyalás során kiderült, hogy a magyar férfi házas. A zaklatássorozata mindössze két alkalommal szakadt meg hosszabb időre, amikor hazautazott meglátogatni a feleségét és a kislányát. Ha Angliában szabadul, akkor hazatoloncolják, Magyarországon ugyanis további két év fegyház vár majd rá egy korábban elkövetett fegyveres rablás miatt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.