A kormány nem vesz részt az EP-vitán

A kormány nem vesz részt az EP-vitán

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 24. 17:34
Az újabb vita Magyarországról az Európai Parlamentben (EP) minden indokot nélkülöz, és a kormány nem vesz részt rajta - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
MTI

A tárcavezető a Kormányinfón hangsúlyozta: a jelenlegi EP megbízatása májusban lejár, ez egy "kifutó széria". Magyarország célja, hogy az EU intézményeiben - így az EP-ben és az Európai Bizottságban - a mostani bevándorláspárti többség helyén bevándorlásellenes többség jöjjön létre, és ennek kulcsfontosságú eleme az EP-választás – mondta.

A jogállamiság kérdése csak ürügy

A miniszter szerint az EP múlt héten hozott döntése leleplezi a szándékokat, amelyeket a bevándorláspárti többség képvisel, hiszen megháromszoroznák azoknak az NGO-knak a támogatását, amelyek a bevándorlást segítették az elmúlt időben.

A jogállamiság kérdése csak ürügy, annak szankcionálása, hogy Magyarország elsőként tette nyilvánvalóvá: nem fogad be bevándorlókat és a migráció helyett családpolitikai intézkedésekkel orvosolja a demográfiai kihívásokat - jelentette ki Gulyás Gergely.

Leszögezte: "a kormány a szerződések talaján áll". Az EU-tagság Magyarország érdeke, de a szerződéseket azért írtuk alá, hogy olyan közösséghez csatlakozzunk, ahol a jog érvényesül, és a szerződések az irányadók, azonban ma az EP a döntéseivel túl kíván lépni a szerződéses kereteken, hogy új formákat találjon a bevándorlás támogatására - fogalmazott. Megjegyezte: vizsgálni kell azt, hogy Európában az intézmények milyen formában kényszeríthetők, hogy a szerződések keretei között maradjanak.

Gulyás Gergely zsarolásnak nevezte, hogy jogállamisági kérdéseket költségvetési kifizetésekkel akarnak összekötni. A költségvetést egyhangúsággal fogadja el a tanács, így az ilyen javaslatok meg fognak bukni – vélte.

Kérdésre elmondta: Soros György úgy lett része a bevándorlásról folytatott vitának, hogy publikálta a terveit, és a kormány erre adott választ. Soros György csak ebben a ciklusban 21 alkalommal találkozott az Európai Bizottság különböző vezetőivel - közölte. Úgy vélte, ez illegitim, minden politikai hatalom nélküli befolyásolási kísérlet, amelynek tartalmával aztán megegyezik a bizottság politikája.

George Birnbaum amerikai politikai tanácsadónak a Soros-kampányról szóló nyilatkozatát Gulyás Gergely úgy kommentálta: George Birnbaummal sem a kormány, sem a Fidesz nem állt semmilyen szerződéses jogviszonyban, nem adott tanácsot sem a kabinetnek, sem a kormánypártnak.

Népszerűtlen a migráció támogatása

Egy arra vonatkozó felvetésre, hogy a davosi világgazdasági fórum hivatalos programján nem szerepel a migráció, elmondta: a fórumon résztvevők több mint 95 százaléka támogatja a migrációt, nem érdekük, hogy megakadályozzák a bevándorlást, ezért inkább nem is beszélnek róla, mert népszerűtlen lenne, ha kifejezetten támogatnák a migrációt.

A miniszter arra is kitért, hogy sok előrejelzés kisebb gazdasági válságot jósol; Magyarországon belső okai nincsenek annak, hogy ne legyen az elmúlt évekéhez hasonló gazdasági növekedés, de vannak külgazdasági veszélyek és kockázatok.

Kérdésre elmondta: mivel nagyon frissek a venezuelai fejlemények, a magyar kormány egyelőre nem döntött arról, hogy elismeri-e az ideiglenes elnököt.

Egy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyére vonatkozó érdeklődésre a tárcavezető azt mondta: a kiadatási kérelem esetén kötelező a menekültstátusz felülvizsgálata, az eljárás folyamatban van.

Azzal kapcsolatban, hogy 2023-ban Veszprém tölti be az Európa Kulturális Fővárosa címet, közölte: a kormány külön foglalkozna a kérdéssel, hogy a város jó színvonalon, Magyarország egészét képviselve tölthesse be ezt a posztot.

Arra a kérdésre, hogy valóban ellátogat-e Orbán Viktor februárban Minszkbe, Gulyás Gergely közölte: nincs ilyen program a miniszterelnök külügyi naptárában.

A Honvédkórház helyzetéről

Kérdésre kitért arra is: a Honvédkórház háromezer érintett dolgozójának 99 százaléka elfogadta az új honvédelmi alkalmazott jogviszonyt. Azok, akik aláírták a szerződést, átlagosan 35 százalékos fizetésemelést kapnak - mutatott rá. Közölte: a koraszülött osztálynak megvan az új vezetője, az ellátás zavartalanul biztosított. Megjegyezte: Kásler Miklós nyolc hónapja vezeti az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi), és a kormány maximális megelégedésére gyakorolja hatáskörét.

Van olyan kórház, ahol nincs adósság, és van, ahol rendszeresen jelentkezik, így nem finanszírozási, hanem vezetési problémáról lehet szó – vélekedett.

Arról is beszélt, hogy az állami és a magánegészségügy szétválasztásáról az Emmi illetékes államtitkársága sok javaslatot tett a kormánynak, ehhez a finanszírozás és a bérek jelentős emelése szükséges.

A székesfehérvári kórházfejlesztéssel kapcsolatban közölte: a kormány azon van, hogy minden fejlesztés mindenhol megvalósuljon, de ha a valóság ilyen mértékben tér el a várakozásoktól, ha ilyen mértékű áremelkedésről van szó, akkor várni kell, amíg újabb költségvetési forrásokat rendelhetnek hozzá. Ez a döntés csak Székesfehérvárt érinti - tette hozzá.

Külföldi kórházak magyar kormányzati támogatásával kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta: a nemzetközi közösség tagjaként elvárható humanitárius segítség a Szíriának nyújtott néhány százmillió forintos támogatás.

Elmondta azt is: az Audi esetében megegyezést szeretnének a dolgozók és a cég között, bár a kormány a vitában közvetlenül nem vehet részt, legfeljebb bátoríthat a megegyezésre. A bérverseny egyik következménye a kialakult bérvita - vélekedett. Hozzátette: általános sztrájk tekintetében nincs veszély.

A kormány szándéka, hogy évente egyszer biztosítson juttatást a nyugdíjasoknak, de annak formájáról nincs döntés - válaszolta egy másik kérdésre.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtt megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a múlt éjjel kigyulladt fővárosi Ráday Kollégium újjáépítéshez szükséges összes anyagi forrását rendelkezésre bocsátják.

A miniszter budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy telefonon biztosította erről Bogárdi Szabó István református püspököt.

A tűz oltása közben egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban. A Ráday Kollégiumban többségében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanuló diákok élnek.

Andy Vajna a kormány saját halottja

Gulyás Gergely a tájékoztatón tudatta: a kormány gondoskodik a múlt hétvégén elhunyt Andy Vajna temetéséről, a filmproducer-kormánybiztos végső nyughelye a budapesti Fiumei úti temetőben lesz.

A kormány saját halottjának tekinti Andy Vajnát, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, aki tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a magyar filmipar elismertetéséhez a világban - mondta a tárcavezető.

Gulyás Gergely szólt továbbá arról, a kormány ülésén több budapesti ügyről is szó volt. Közölte: a kormány támogatja a tervek elkészítését a 3-as metró meghosszabbítására Káposztásmegyerig. A szükséges forrásokat a kabinet a főváros rendelkezésére bocsátja.

A Fővárosi Nagycirkusz elhelyezésével kapcsolatban megerősítette, a kormány szerint új helyet kell találni az intézménynek, a felmerült Podmaniczky utcai helyszínről ugyan még nincs végső döntés, de a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülésén határozhatnak a kérdésben.

Beszámolt a budai Vár felújításának folytatásáról is, elmondta, a cél, hogy a világháborúban és a kommunizmusban lerombolt épületeket helyreállítsák, így a korábbi külügyminisztérium épületét - de a tárca nem költözik oda -, valamint részben az egykori főparancsnokságot is. Újjáépítik továbbá a Teleki-kastélyt és istállóépületét.

A családvédelmi konzultációról a miniszter azt közölte: a tervek szerint a február 6-i kormányülésen hoznak egy részletes akciótervet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök ismertet majd február 10-i évértékelő beszédében. A családtámogatási rendszer jelentősen bővülni fog 2019-ben - előlegezte meg Gulyás Gergely.

A Sneider-ügyről

A Miniszterelnökség vezetőjét a kormányinfón kérdezték a Sneider Tamás Jobbik-elnökkel kapcsolatban a napokban megjelent hírekről.

A közéletben nincs helye annak, aki ilyen gyűlölet-bűncselekményt követ el - mondta a miniszter azzal összefüggésben, hogy évekkel ezelőtt Sneider Tamás egy mozgáskorlátozott embert bántalmazott - Gulyás Gergely szavai szerint - "annak származása miatt".

A tárcavezető kifejezetten elrettentőnek nevezte ezt a botrányos eseményt.

A miniszter szerint a Jobbik és a baloldal összefogása arról szól, hogy a baloldal próbálja szalonképessé tenni a rasszizmust és az antiszemitizmust. Különösen visszás ez annak fényében - tette hozzá -, hogy a magyar baloldal a saját identitását 1990 óta valamiféle antifasiszta harcban találta meg.

Azt is megemlítette, hogy a szintén botrányba keveredett Szávay István még mindig a Jobbik országgyűlési képviselője, a holokauszt-emlékművet meggyalázó volt jobbikos képviselő pedig még ma is választókerületi elnök a pártban. Megjegyezte továbbá, hogy a szintén jobbikos Gyöngyösi Márton - jelenlegi frakcióvezető - származás alapján kívánta listázni a közjogi tisztséget betöltőket és a képviselőket, az akkori mondatai ellen pedig közösen szólalt fel egy tüntetésen a baloldalról Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, a Fideszből pedig Rogán Antal.

Arra a felvetésre, hogy Bayer Zsolt újságíró trágár szavakkal illetett egy ellenzéki tüntetésen felszólaló, szintén trágár kifejezéseket használó középiskolást, a Miniszterelnökség vezetője úgy reagált: méltánytalan először a reakciót minősíteni az akció minősítése előtt. A középiskolás szavaira azt mondta: nem lehet olyan elfogadhatatlan stílusban beszélni például a köztársasági elnökről vagy közjogi tisztségviselőkről, ahogyan azt a diáklány tette. Bayer Zsolt szavait pedig úgy kommentálta: a reakció arányban állt az akcióval.

A tüntetésekről egyébként azt mondta: a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Le kell vonni a következtetéseket az elmúlt hetek tüntetéseiből: van egy agresszív kisebbség, amely szívesen kimegy az utcára, de érdemi tömegtámogatás nincs - fogalmazott. Úgy látja, ma a törvényes keretek betartása rendkívüli nehézségeket jelent az ellenzéki képviselőknek és azoknak is, akik nem tiltakozni mennek az utcákra, hanem rombolni és garázdálkodni.

A kulturális tao-támogatásokra vonatkozó kérdésre kifejtette: a főpolgármester a kormány átalakításai terveit kemény kritikával illette, így tárgyalások kezdődtek. Ugyan a döntés joga és felelőssége a kormányé, de olyan megoldást szeretnének, amely a főpolgármesternek is elfogadható, és közel van a megállapodás - magyarázta. Felidézte: korábban mindenki kritizálta a rendszert, majd megszüntették, és most mindenki sajnálja, hogy megszűnt. A cél az, hogy jobban lehessen elosztani a pénzt, úgy, hogy ne legyenek visszaélések - mutatott rá. Közölte: hogy ki mennyit kap, az az államtitkár döntése, és ebben döntés még nem született.

Arra a felvetésre, hogy a kultúrharc befolyásolja-e majd az államtitkár döntését, úgy válaszolt, nem lesz része, mert "nincs kultúrharc".

A budaörsi hulladékszállítási problémákkal kapcsolatban elmondta: ha Budaörs ezt a feladatot nem képes a saját cégével megoldani, a katasztrófavédelem ugyanúgy megoldja, ahogyan decemberben is tette.

Arra a felvetésre, hogy Hollik István parlamenti képviselőként is marad-e kormányszóvivő, az érintett azt felelte: nem kapott másféle utasítást a kormányfőtől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.