VV Fanni-ügy: Újabb gyilkosságtól tart a bíróság

VV Fanni-ügy: Újabb gyilkosságtól tart a bíróság

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 07. 04:10
<p>B. Lászlónak már nincs esélye óvadék megállapítására, ugyanis kibővítették a letartóztatása indokait. A bíróság újabb gyilkossági bűntettől is tart.</p>
uv

Két héttel ezelőtt, a Budai Központi Kerületi Bíróságon az a döntés született, hogy a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László egyetlen pontra – a szökés, elrejtőzés veszélyére – hivatkozva előzetes letartóztatásban marad. A napokban bővült az indoklás. 

– Rendhagyó módon, plusz két ponttal módosították a letartóztatás fenntartását, és a bűnismétlés veszélyét is felsorolták. Illetve mivel nincs meg a holttest, a bíróság szerint a bizonyítékok eltüntetésének veszélye is fennáll – tudtuk meg a gyanúsított korábbi védőjétől, dr. Brodmann Pétertől, aki szerint ezzel a lépéssel az ítélőszék az óvadék lehetőségét akarta meggátolni. 

– Amennyiben csak az első, A pont marad, akkor óvadéki eljárást lehetett volna kezdeményezni. Így azonban ez már nem lehetséges. Nagyon ritka, hogy kibővülnek a pontok – mondta az ügyvéd, aki türelmetlenül várja a törvényszék döntését a védőszerepbe visszakerüléséről. Az óvadék összege több száz millió forint lett volna, a család jó, ha öt milliót össze tudott volna dobni – tette hozzá dr. Brodmann.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.