Egyetlen véletlennek köszönheti egy fiatal férfi, hogy nem zárták közel száz évre börtönbe volt barátnője megtámadásáért és brutális összekaszabolásáért. Ha édesanyja nem olyan nagy Facebook-megszállott, mint amilyen, akkor alighanem élete végéig gyilkosokkal és erőszaktevőkkel lenne összezárva.
A texasi Christopher Precopiát 2017 szeptemberében tartóztatták le - azon kívül azonban, hogy betörés és más bűncselekmények vádja merült fel ellene, semmit nem árultak el neki. Ki sem kérdezték rendesen, valamint azt sem árulták el, mikor is történt a kérdéses bűncselekmény, hogy megvédhesse magát. A bíróság ugyan óvadék ellenében kiengedte, rettegett - nagyon úgy nézett ki ugyanis, hogy hosszú időre börtönbe kerülhet.
A hatóságok igen gyorsan és igen határozottan léptek akcióba a fatelepen dolgozó férfi ellen. Volt barátnője ugyanis azzal vádolta meg Christophert, hogy a férfi betört hozzá, ököllel arcon vágta, a földre lökte, majd egy tapétavágó késsel egy hatalmas X-et metszett a nő melle fölé. A brutális támadás után két nappal már le is tartóztatta a rendőrség a vádlottat.
“Nem tudtam, ki vádolt meg, nem tudtam, miért történik velem mindez. Teljesen elvesztem” - idézte fel az őrizetbe vétele utáni pillanatokat Precopia.
A család felfogadott egy ügyvédet, de jó darabig csak sötétben tapogatóztak - aztán egy nap a hatóságok végre elárulták, pontosan mikor is történt a támadás, Christopher édesanyja pedig egy szerencsés véletlennek köszönhetően sziklaszilárd alibivel tudott szolgálni fiának.
A megvádolt férfi ugyanis aznap épp a szüleivel volt, édesanyja pedig pont az állítólagos támadás előtt 18 perccel készített róluk egy közös szelfit - a közösségi profilján pedig be is jelentkezett oda, ahol épp voltak: egy órányira az exbarátnő lakásától.
“Szerencsére folyamatosan a Facebookon lógok, és mindenhová becsekkolok a neten, ahová megyek” - magyarázta az asszony.
Azt gondolnánk, nincs is ennél egyszerűbb ügy - ennek ellenére Christopher Precopia ellen az őrizetbe vétele után kilenc hónappal ejtették csak el a vádakat. Abba pedig bele sem merünk gondolni, mi lett volna, ha az a bizonyos szelfi egy órával később készül. Akkor gyakorlatilag a férfi szava állt volna a vádló exbarátnőé ellen...
Egy - a KVUE hírcsatorna által megkérdezett - bűnügyi szakértő is értetlenül áll az eset előtt: a hatóságoknak ugyanis még a letartóztatás előtt ki kellett volna kérdezniük a meghurcolt férfit. Ha így tesznek, ez az egész elkerülhető lett volna. Ugyanerről beszélt Precopia ügyvédje is: “Az esetek többsége nem olyan fekete-fehér, mint ez volt. itt egyértelműen bizonyítani tudtam, hogy nem ő követte el a bűncselekményt.”
A volt barátnő - exe felmentése után - kénytelen volt beismerni a hatóságoknak: az egész támadást ő találta ki, és a sérüléseket is ő okozta magának. Ennek ellenére úgy tudni, ellene nem emelnek vádat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.