Nászútján tűnt el a feleség, szándékosan babrálta meg a jachtot a férj

Nászútján tűnt el a feleség, szándékosan babrálta meg a jachtot a férj

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 06. 19:00
Bors

Nem mindennapi gyilkossági ügy tartja lázban a floridai közvéleményt. A héten kezdődött Lewis Bennett (41) meghallgatása az USA szövetségi bírósága előtt Miamiban a felsége, Isabella Hellmann (41) eltűnése kapcsán. 

A vád szerint a frissen házasodott brit-ausztrál férfi megölte kolumbiai származású feleségét a jachtjukon, a Kuba és Florida közötti vizeken, majd úgy állította be, mintha baleset lett volna.

A nő 2017 május 15-én tűnt el, és azóta nem találták meg. Bennett szerint a felesége leeshetett a katamaránról, amikor az a koromsötét éjszaka valamilyen titokzatos tárggyal ütközött. 

A szakértők szerint a férfi szándékosan árasztotta el vízzel a jachtot, és 45 perccel azután hívott segítséget, miután a felesége eltűnt. Nem jelezte fáklyával vagy jelzéssel a pozícióját a nő felé. Nem kereste a feleségét. Az amerikai partiőrség megtalálta Bennett-et egy felfújható mentőcsónakban 4 órával azután, hogy segítséget kért. 

A nyomozók bizonyítékokat találtak arra, hogy a hajó megbabrálhatták. Eredetileg a férjet az ügyészek gyilkossággal vádolták, de átminősítették a vádat annak érdekében, hogy Bennett beismerő vallomást tegyen. Így most nem szándékos emberölésért maximum 8 évet kaphat.

A rendőrség szerint egyre rosszabb volt a pár kapcsolata, amíg Floridában éltek. Közös gyermeküket, Emeliát a családnál hagyták, amíg nászútra mentek. A pár 2017 februárban házasodott össze. Az expedíciójukat tavaly áprilisban kezdték Szt. Márton szigetén, majd Puerto Rico, Kuba és Florida felé vették az irányt.

A képet árnyalja, hogy a felfújható mentőcsónakban a partiőrség több mint 28 millió forint értékű érmegyűjteményt talált, amit a szerencsevadász férj egy korábbi munkaadójától lophatott el.

(Via Daily Mail)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.