Bár a történelem során már sokszor bebizonyosodott, hogy nem jó, ha az ember a természeti erőkkel packázik, sosem tanultunk belőle. 1986. szeptember 27. óta ezt már a clevelandi Léggömb Fesztivál szervezői is tudják, pedig csak meg akarták dönteni a lufireptetés világrekordját.
Meggondolatlanságukért nem csak anyagilag fizettek súlyos árat, hiszen két ember meghalt.
Fontosabb volt a buli a biztonságnál
Az amerikai város egyik szociális szervezete a Disneylandben felállított Guinness-rekordot szerette volna túlszárnyalni azzal, hogy másfél millió lufit enged egyszerre a levegőbe. A rengeteg színes léggömböt iskolások és önkéntesek segítségével napokig fújták fel héliummal Cleveland belvárosában. Az eseményt a média is nagy erőkkel harangozta be, a városon úrrá lett az őrület.
Aztán elérkezett a nagy nap, amikor is a háló alatt „fogvatartott” lufikat eleresztették. Már ez nagy hiba volt, mert a térségben gyakorlatilag állt a levegő, nem volt légmozgás. Ezt a meteorológiai jelentés előre jelezte, de a szervezőknek fontosabb volt a rekordkísérlet és a mindenkin eluralkodó bulihangulat.
Teljesen megbénult a légi forgalom
A rengeteg színes lufi egy gigantikus méhrajhoz hasonlított, ahogyan lassacskán a levegőbe emelkedett. A légmozgás hiánya miatt azonban nem tudtak eloszlani, és ezzel megbénították a légi forgalmat.
Aztán egy vihar képében jött az újabb természeti csapás. A valóban csodálatos látványt nyújtó lufiraj ekkor a város szélén elterülő Erie-tó felé vette az irányt. A műanyag, akkor már leeresztett léggömbök aztán egészen Kanadáig úsztak a világ tizedik legnagyobb felületű taván. A szervezők ezzel felbecsülhetetlen környezeti károkat okoztak, és mindezt lehetett látni előre.
Azt már nyilván nem lehetett megjósolni, ami közben történt két halásszal a nyílt vízen, de ha az egész eseményt elhalasztják, akkor valószínűleg ez a két ember sem hal meg.
Nem láthatták a vízben fuldoklókat
Történt, hogy egy segélykérés futott be a parti őrséghez egy, a tavon felborult hajóról. A helikopterek azonban egyszerűen nem tudtak felemelkedni a légtérben lebegő lufirengeteg miatt.
Mire aztán a mentőhajók a helyszínre érkeztek, a felborult hajó mellett már rengeteg léggömb lebegett a vízen, és nem lehetett látni tőlük a vízben fuldoklókat. A két eltűnt halász holttestét pár nappal később sodorta partra a víz. Mindez annak ellenére történt, hogy a két bajba jutott férfi alig néhány kilométerre volt a partól. A Guinness-rekord ugyan megvalósult, de a tragikus körülmények miatt nem jegyezték be.
A vihart túlélő léggömbök visszasodródtak a város felé, és napokig ott is maradtak. Amikor leeresztettek, a legkellemetlenebb helyekre estek. A városnak irtózatos összegébe került, hogy az összeset eltakarítsák.
Hogy a tragikus lufirekord még szürreálisabb legyen: egy közeli farm tulajdonosa is beperelte a várost, mert szerinte az egyik méregdrága lova a hatalmas léggömbfelhő láttán bokrosodott meg és olyan sérüléseket szerzett, hogy el kellett altatni. Az illető meg is nyerte a pert, és százezer dollárral lett gazdagabb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.