A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára – jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke. Halász János elmondta: a testület a Terrorelhárítási Központnál (TEK) tartott kihelyezett zárt ülést, ahol a fő téma ismét a migráció volt.
A politikus közölte: meggyőződtek róla, hogy a TEK megvédi Magyarországot. Emellett szó volt arról, hogy a határkerítés biztonságot jelent az országnak, ennek köszönhetően a terrorveszély csökkent.
Kiemelte: mind az európai, mind a magyar terrorelhárító szervekre egyre több feladat hárul. A valódi felelősség viszont a brüsszeli politikusoké, vezetőké. Jó lenne, ha a “bevándorláspárti brüsszeli elit” végre belátná, hogy az ő politikájuk jelent veszélyt Európára – szögezte le Halász János.
Halász János annak kapcsán nyilatkozott, hogy tegnap reggelmegkéseltek egy rendőrt Brüsszel központjától néhány saroknyira. A támadó a 34 éves Isaam T. volt, akit 2011-ben 8 év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek fegyvercsempészet miatt.
A Derniere Heure című helyi napilap névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a feltételezett merénylő azt kiáltotta, hogy „Allah akbar!”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.