Fidesz: ki kell deríteni, hová lett az a pénz, amit a Zöld Híd "folyamatosan megkapott a működésére"

Fidesz: ki kell deríteni, hová lett az a pénz, amit a Zöld Híd "folyamatosan megkapott a működésére"

politika
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 05. 16:55
MTI

Vécsey László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerint Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke, illetve a Zöld Híd Nonprofit Kft. vezetése nem gazdasági, hanem politikai okokból döntött úgy, hogy felfüggeszti a szemétszállítást 116 Pest és Nógrád megyei településen.

A kormánypárti politikus Gödöllőn tartott hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a vezetők döntésükkel egészségügyi szükséghelyzetet idéztek elő a 300 ezer embernek otthont adó területen. Semmiféle pénzügyi, vagy egyéb vita nem indokolhatja, hogy megszüntessenek, egy olyan közszolgáltatást, amely 300 ezer embert érint - tette hozzá.

A politikai motiváció ugyanis, annál is inkább nyilvánvaló, mert az ország egyéb területein működő hulladékgazdálkodási rendszerek, amelyek hasonló forrásokból gazdálkodnak, el tudják látni a feladatukat.

Mint elmondta: ebben a helyzetben a tulajdonos önkormányzatok polgármestereinek döntenie kell arról, hogy továbbra is bizalmat szavaznak-e Gémesi Györgynek.

A politikai motiváció ugyanis, annál is inkább nyilvánvaló, mert az ország egyéb területein működő hulladékgazdálkodási rendszerek, amelyek hasonló forrásokból gazdálkodnak, el tudják látni a feladatukat.

A fideszes politikus úgy vélekedett, hogy amennyiben új vezetést választ délutáni ülésén a Zöld Híd tulajdonosi testülete, a regionális hulladékgazdálkodási társulás, az új vezetésnek visszamenőleg meg kell vizsgálnia a társaság gazdálkodását.

Vécsey László a taggyűlést megelőzően hangsúlyozta: ki kell deríteni, hová lett az a pénz, amit a Zöld Híd "folyamatosan megkapott a működésére" az államtól és az önkormányzatoktól.

A Zöld Híd október 25-én jelentette be, hogy leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt az NHKV-tól. A cégtulajdonos önkormányzati társulás hétfői közleménye szerint a Zöld Híd pénzügyi ellehetetlenítése egy tudatos, előre generált folyamat eredménye. Október végére világossá vált, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nem fog forrást biztosítani a működéshez, mert a számlánkat visszaküldték. A szolgáltatás azért állt le, mert az NHKV Zrt. egyoldalú döntései nyomán elfogytak az üzemeltetés feltételei - írták.

Október 31-én a katasztrófavédelem vette át a területen a szemétszállítás irányítását, majd az NHKV megvonta a Zöld Hídtól a szemétszállítási jogosítványt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.