Bírónő, lenne egy kérésem: a kezemet előrebilincseljék, hogy a papírt, amiből felolvasnám a vallomásomat, meg tudjam fogni! – kérte Z. Krisztián tegnap a Győri Törvényszéken, ahová tavalyi fogolyszökése miatt kísérték. Ez is jól kifejezi, hogy a büntetés-végrehajtás ezúttal biztosra ment. Nem úgy, ahogy tavaly szeptember közepén, amikor lazán bilincselték meg a férfi kezét. Ő kapott az alkalmon, s míg a börtönőrrel az udvaron várták a rabszállító kocsit, a kezét kihúzta a bilincsből, és megszökött a Győri Járásbíróság udvaráról.
Tegnap a férfit négy bv-s kísérte, a szökésért 2 év 8 hónapot kapott első fokon. A Kisalföld megtudta: Z. Krisztiánnak nincs könnyű dolga Sopronkőhidán, merész tette után magánzárkába került. Az orvosi szakvélemény szerint személyiségzavara ellenére tudta, hogy mit csinált, amikor a győri bíróság épületéből elszaladt. Korábban arra hivatkozott, hogy az épségét féltette egyik rabtársa miatt, s ezért nem akart visszamenni a börtönbe. Elmondta azt is, hogy spontán ötlet volt, egyszerűen élt a lehetőséggel. Z. Krisztián saját helyzetét rontotta ezzel. Szakácsnak tanult a börtön falain belül, de a szökése miatt már nem engedik ki szakmai gyakorlatra. A cellájában ezért magántanuló lett, elkezdte a 9. osztályt; célja, hogy leérettségizzen.
Z. Krisztián 13 éves büntetését töltötte szökésekor, rablásokért ült. Elfogása előtt rokonoknál bujkált Győrszentivánon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.