Emberfeletti sportteljesítményt nyújtó nők

Emberfeletti sportteljesítményt nyújtó nők

búvár
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 18. 11:00
Az élsportoló nőktől már megszokhattuk, hogy hihetetlen – sokszor a férfiakéval vetekedő – eredményekre képesek. Ám vannak, akiket nem az olimpiai, vagy világbajnoki dicsőség vezérel, hanem népük, vagy születési helyük adottságait kihasználva vívják ki a világ elismerését. Közülük mutatunk most be három példát.
Bors

Tarahumara futók

A Mexikó észak-nyugati területén élő indián törzs tagjai magukat Raramuriknak, azaz Gyorslábúaknak hívják. A hitük szerint minél sebesebben és messzebbre futnak, annál közelebb kerülnek az istenükhöz. Régen a vadat üldözték hosszú kilométereken keresztül árkon- bokron át, mígnem az állat a kimerültségtől összeesett. De a közlekedést is így könnyítik meg, ugyanis a lakókörnyezetük lóval és autóval sem közelíthető meg. A nők tradicionális hosszú szoknyában futnak, és menet közben karikát dobálnak. Igazi ultrafutó tehetségek, akik ráadásul nem sportcipőben, hanem gumiabroncsból kivágott saruban róják a kilométereket. Kitartásuk irigylésre méltó.

Csedzsu-szigeti búvárok

Ezen a dél-koreai szigeten élő nők, a henjók akár húsz méter mélyre is képesek lemerülni palack nélkül, két percig bírják levegővétel nélkül, naponta akár több tucatszor. Kézzel gyűjtik a tenger gyümölcseit, és ezzel táplálják a családot. Napjainkra jócskán megcsappant ennek a népcsoportnak a száma, és a többségük már 60 év fölötti. 2016-ban az UNESCO felvette a búvárnők kultúráját – mint kihalóban lévő hagyományt – a listájára.

Egyébként az első írásos feljegyzés a csedzsui búvárnőkről a 17. századból származik, a lányok 11–12 évesen tanultak meg merülni, 18 esztendősen már profiknak számítottak és télen, vagy állapotosan is folytatták. Vannak köztük 80 év fö-lötti aktív búvárok is.

Nepáli serpák

Dawa Yangzum Sherpa az első női nepáli serpa, aki nemzetközi minősítést szerzett, méghozzá a svájci székhelyű Hegyi Vezetők Nemzetközi Szövetségénél. Ilyen jogosultsága hazájában is csupán ötven embernek van.

– Óriási kihívás ez a munka, főleg egy nőnek, hiszen Nepálban ez férfifoglalkozásnak számít – mondta Dawa, akinek gyerekkori álma volt, hogy a Mount Everestet meghódítsa.

– Azt gondoltam, hogy ha az Everestre feljutok, akkor mindent elértem. De a mászás függőséget okoz, minél több csúcsot teljesítesz, annál többet akarsz. Szintén nepáli származású a női Everest-csúcstartó, Lhakpa Sherpa, akinek ma már csak a neve Sherpa, most az Egyesült Államokban él és pénztárosként keresi a kenyerét. Igaz, fiatalon még külföldi expedíciók hordáraként dolgozott. A 44 éves nő idén tavaszszal már 9. alkalommal jutott fel a világ csúcsára, és hamarosan újra neki akar vágni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.