Elfogadhatatlan az új szavazás a migránsvízumokról az EP-ben

Elfogadhatatlan az új szavazás a migránsvízumokról az EP-ben

Fidesz
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 28. 17:48
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány számára elfogadhatatlan az, hogy az Európai Parlament újraszavaz a humanitárius vízumról.
Bors

Gulyás Gergely a Kormányinfón leszögezte, Kovács Zoltán december elsejéig tölti be a kormányszóvivői posztot, később Hollik István fogja átvenni munkáját. Ugyanakkor elmondta, a későbbiekben is számítanak Kovács Zoltán munkájára a Kormányinfókon.

Az elkövetkezendő hónapokat az európai parlamenti (EP-) választások fogjákmeghatározni – emelte ki. Mint mondta, a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy az EP ismét szavazni fog a humanitárius vízumról. Egyszer már elutasították ezt a javaslatot, azonban ezt követően érdemi változtatás nélkül látszatmódosításokkal, ismét a testület elé viszik az ügyet.

A miniszter szerint kvázi úgy tűnik, hogy az EP addig szavaztat, amíg a bevándorláspárti erők számára elfogadható eredmény nem születik. A magyar kormány szerint ez a demokrácia alapvető szabályainak mond ellent.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a migránsvízum esetleges bevezetése veszélyes a kontinens biztonságára nézve, hiszen miközben Magyarország és számtalan, a schengeni külső zónában lévő ország erőfeszítéseket tesz a külső határok védelmére, addig a vízummal tömegek érkezhetnének Európában. Az EP ezt igyekszik lehetővé tenni.

Továbbra sem támogatja a kormány a migrációs csomagot

Magyarország megerősíti korábbi álláspontját, miszerint nem fogja aláírni az ENSZ migrációs paktumát – jelentette ki a miniszter. Mint mondta, az ország képviselői nem fognak részt venni Marokkóban az aláíráson sem. Ennek megfelelően a tárgyalási folyamatot is elhagyja Magyarország, és várhatóan minden visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – hasonló döntést hoz majd.

Véleménye szerint az, hogy Magyarországnak e tekintetben is vannak követői, reményt ad arra, hogy azok a pozíciók, amelyeket a bevándorlás megállítása érdekében foglaltunk el, az a jövőben is tartható lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.