Dömötör Csaba: Az üzenetek Junckerékhez és Macronhoz is eljutnak majd

Dömötör Csaba: Az üzenetek Junckerékhez és Macronhoz is eljutnak majd

Fidesz
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 14. 21:55
<p>Az Európa jövőjéről lefolytatott fórumokon megfogalmazott legfontosabb üzeneteket a kormány el fogja juttatni az Európai Bizottságnak és Emmanuel Macron francia elnöknek is. Utóbbi korábban maga javasolta, hogy minden tagállamban legyen állami konzultáció Európa jövőjéről – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a közmédiával. </p>
Bors

Dömötör Csaba elmondta: a több városban és a fővárosban tartott fórumokon teltház volt. A fórumok megerősítették a kormányt abban, hogy a magyarok a biztonságot tartják a legfontosabbnak – közölte. Dömötör Csaba hozzátette: az is világossá vált, hogy a magyarok nemzetek együttműködésén alapuló Európát szeretnének, nem pedig nyílt társadalmat. Szóba került továbbá, hogy a magyarok nem szeretnék, ha kivennék a kezünkből a legfontosabb döntéseket, és az is, hogyan lehetne továbbra is magyar kézben tartani a magyar földeket – mondta.

A rendezvényeken minden olyan téma terítékre került, amelyekben Magyarországnak vitája van Brüsszellel, mint például az adózás, az energiaárak meghatározásának és a bevándorlásnak a kérdése – közölte. Sok kritika érte a Sargentini-jelentést, és azokat a magyar ellenzéki képviselőket is, akik a jelentést megszavazták – fejtette ki Dömötör Csaba.

Dömötör Csaba leszögezte: a kormány kiáll eddigi politikája mellett. A legfontosabb döntéseket, a stratégiai jelentőségű jogköröket saját kézben kell tartani, „mert ha kiveszik ezt a kezünkből”, a bevándorlás, az adózás, az energiaárak kérdésében, akkor később nem lesz lehetőség korrekcióra – mondta.

Kitért arra is, hogy az elmúlt napok történései a bevándorlási vitában azt erősítik, hogy „elhúzódó küzdelem” várható. A magyar kormány szerint, úgy ahogy azt az unió alapítói elképzelték, kereszténydemokrata alapokon, a nemzetek Európájára van szükség, ami ellentétben áll a nyílt társadalom Európájával – szögezte le a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.