Cuki kabalanyúl segítette a gyönyörű magyar pólóslány felépülését

Cuki kabalanyúl segítette a gyönyörű magyar pólóslány felépülését

orrműtét
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 04. 11:30
szs

Ismét minden kerek Gurisatti Gréta életében, miután sikerült a második orrműtétje, ráadásul rátalált Tokyra, a kabalanyuszira. A dunaújvárosiak 22 éves felnőttválogatott vízipólósa rettegett góllövő, emiatt rendre díszkíséretet kap a medencében. Így volt ez a 2018-as barcelonai Eb-n is, ahol az egyik török játékos akkorát behúzott neki, hogy szilánkosra tört az orrcsontja.

– Pályafutásom során ez má­sodszor fordult elő – mondta Gréta, a korábbi U18-as Eb, illetve U19-es vb gólkirálynője. – A női póló darálásában az ember pórul járhat, de álmomban sem gondoltam, hogy ekkora a baj.
A sérülés súlyosságára az említett meccset követő orvosi vizsgálat döbbentette rá.

– Mivel az adrenalin miatt nem éreztem különösebb fájdalmat, meglepett, hogy orrvédőt parancsoltak rám. Hallani sem akartam arról, hogy feladjam az Eb-t, nem olyan fából faragtak.
Nem is adta fel, sokat tett hozzá az Eb-n végül 4. helyet szerzett válogatott összteljesítményéhez. A műtétre itthon került sor, és bár szigorú orvosa hat hét vízilabda-mentességet írt elő, már a negyedik után óvatosan mozogni kezdett.

Mivel másodszor zúzták szét az orrát, teljesen jogos az elővigyázatosság. Speciális orrvédőt készíttetett, s a jövőben minden meccsén azzal száll vízbe. Gréti elárulta, gyors felépüléséhez a kis Toky adott erőt, hitet.

– A barátom fedezte fel Székesfehérváron azt a nyuszikat áruló nénit, akitől háromhetes korában megvettük a csöppséget. Én adtam a Toky nevet a 2020-as tokiói olimpiára utalva, ahová mindenképpen szeretnék kijutni. Lábadozás közben sokat játszottam vele. Már három hónapos, és fürge, mint a gyík. A lakásban akadályokat építek, hogy el ne szökjön. Rendre felméri, nyitva hagytam-e a bejárati ajtót, és mivel ruganyos, könnyen felugrik a radiátorra, onnan nézelődik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.