Várkonyi Andi: Szeretem Gábort, de így alakult

Várkonyi Andi: Szeretem Gábort, de így alakult

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 10. 05:00
Néhány hét alatt megfordult a világ Várkonyi Andreával. Először szakított kislánya édesapjával, Bochkor Gáborral, a napokban pedig jelezte, hogy felmond a TV2-nél, és a menedzserétől is megvált.
F. Zs., uv

Napok óta az egykori álompár, a 43 éves Várkonyi Andrea és az 54 éves Bochkor Gábor szakítása áll a hazai mé­dia­figyelem középpontjában. A Blikk a múlt héten hozta címlapon, hogy a sztárpár kapcsolata 11 év után zátonyra futott. Bochkorék közleményben erősítették meg a szakításukról szóló híreket, és azt is bevallották, hogy a szétválásuk nem friss, ugyanis nyár eleje óta nem élnek már egy fedél alatt. A Bors ez­után azt is megtudta, hogy a sztárpár egyik tagja sem búslakodik magányosan. 

Bochkor Gábor egy nála fiatalabb szépséggel múlatja az időt az elmúlt hónapokban, akivel igen bensőséges a kapcsolatuk, a csinos tévésről pedig kiderült, hogy egy sármos kollégája oldalán vigasztalódik. 

A magánéleti fordulatok mellett több szakmai változás is beköszöntött Várkonyi Andrea életébe, aki úgy tudjuk, hogy a különköltözése után nem sokkal hivatalosan jelezte a TV2-nél, hogy felmond. Ennek oka a pletykák szerint az, hogy bár szívesen folytatta volna a Micsoda nők! Várkonyi Andreával című női talkshow-t, de azt megszüntették. A beszélgetős, női műsor, ami a pszichológiát tanult Várkonyi szíve csücske volt, valóban nem szerepel a TV2 őszi programjában. Úgy tudjuk, ennek fényében Andrea a Fem3 Cafe című reggeli műsorát nem szerette volna vezetni, felmondott. 

A csatornát meglepetésként érte a hír, még úgy is, hogy a műsorvezető januárban egyszer már el akart menni a csatornától. Akkor az ATV-vel tárgyalt, ahol hírolvasóként szerette volna folytatni tévés pályafutását, de ez nem valósult meg, így Andrea maradt. 

A változásoknak még itt sincs vége, lapunk úgy értesült, nemrégiben hátat fordított a me­nedzs­ment cégének, a TMC-nek is, amely egyébként Bochkor Gábor ügyeit is intézi. Lehet, hogy ezért nem akart a céghez tartozni? Várkonyi Andreát erről is szerettük volna megkérdezni.

– Üzleti ügyekben nem tudok nyilatkozni, jelenleg élő szerződésem van a TV2-vel és a TMC-vel is – hárította el a konkrét választ Várkonyi Andrea, aki éppen betegszabadságon fekszik otthon, sajnos nem érzi jól ma­gát. – A magánéletemet érintő kérdésekről annyit – teszi hozzá rekedten –, hogy nagyon szeretem Gábort, mint a gyermekem apját, de sajnos úgy alakult, hogy már nem vagyunk egy pár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.