Útlevelet kapott II. Ramszesz, az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb fáraója

Útlevelet kapott II. Ramszesz, az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb fáraója

szállítás
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 01. 23:00
K. B.

Íme egy istenkirály útlevele. Az időszámításunk előtt 1279 és 1213 kö­zött uralkodó egyiptomi fáraó, II. Ramszesz hivatalos okmányt kapott 1974-ben, az igazolványáról készült kép azonban csak most látott napvilágot. Abban az évben mumifikált holttestét Kairóból Párizsba akarták vinni restaurálásra, számolt be róla akkor a The Times című lap.

Az akkori törvények szerint nem szállíthattak emberi maradványokat érvényes igazolványok nélkül, ez alól még egy ókori múmia sem volt kivétel. A szállítást szervezők nem estek kétségbe: készíttettek egy hivatalos útlevelet, melyen megadták a nevét (II. Ramszesz), születési idejét (i. e. 1303) és az alany nemét is (férfi). Az okmányt 1974. március 9-én állították ki, lejárati idejéül 1981. március 9-et jelöltek meg. Még fotót is mellékeltek a holttest arcáról. 

II. Ramszesz múmiája egyébként meglepően jó állapotban maradt fenn, a rajta végzett vizsgálatokból számos külső jegyére fény derült. Például tudni, hogy ókori egyiptomihoz képest rendkívül magas volt, még az összezsugorodott teteme is 173 centiméter. Haját vörösnek gondolják, és azt is kimutatták, hogy az utolsó éveiben érelmeszesedés és reuma kínozta.

II. Ramszesz az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb fáraója volt, 66 évig tartó uralkodási ideje alatt nagyszabású építkezéseket folytatott, hadjáratokat vezetett, uralmát a civilizáció egyik tetőpontjának tekintették.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.