Szívszorító: ezért dobták ki a fiatal párt az étteremből

Szívszorító: ezért dobták ki a fiatal párt az étteremből

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 24. 22:00
Bors

Egy edinburgh-i tízéves kissrác gondolt egyet, összeszedte minden bátorságát, és randevúra hívta hasonló korú kis szerelmét, aki végül igent mondott neki. Anglia egyik legnépszerűbb gyorséttermébe, a Nando’s-ba szerettek volna elmenni, ám nem gondolták volna, hogy a szerelmes találkozó nem éppen úgy sül majd el, ahogyan azt eltervezték.

Az étteremből egészen egyszerűen kitessékelték őket, mondván, túl fiatalok ahhoz, hogy egyedül egyenek ott. A gyerekek elvitelre kapták a romantikus vacsorát, amit aztán az étterem melletti padon kellett elfogyasztaniuk.

„Jézusom! Az én pici tesóm 10 éves, és elvitte randizni az ő pici szerelmét a Nando’s-ba, de a dolgozók nem engedték leülni őket, mert nem érik el a 13 éves korhatárt, ezért az elviteles kaját egy padon kellett megenniük!” – írta Twitterén a pórul járt kisfiú nővére, miközben próbálta inkább humorosan felfogni az ügyet.

Az étterem később elnézést kért a történtekért, majd ismertették azt a skót törvényt, miszerint 13 év alatti gyermek nem tartózkodhat szülői felügyelet nélkül olyan vendéglátóegységekben, ahol alkoholt is árulnak. Hozzátették:

„Reméljük, jól alakult a randevú, és sajnáljuk, ha kellemetlenséget okoztunk.”

(via The Sun)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.