Szijjártó: A magyar kormány nem hátrál

Szijjártó: A magyar kormány nem hátrál

Szijjártó Péter
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 08. 14:42
A kormány egy lépést sem hátrál, minden erejével védi Magyarország biztonságát – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel, reagálva a francia kormány európai ügyekért felelős miniszterének nyilatkozatára.
Bors

Nathalie Loiseau a L’Obs magazinnak adott interjújában azt mondta, történelmi harcot kell vívni a magyar kormány ellen, Magyarország ugyanis rossz úton halad és meg kell állítani az európai radikálisokat. Szerinte Magyarországon veszélyben van a jogállamiság: problémás a sajtópluralizmus kormányzati redukálása és fenyegetett helyzetben van a bírói rendszer is.

Szijjártó Péter közleményében azt írta, a francia kormány minisztere nyíltan lenézi és támadja Magyarországot. A francia politikus meg akarja mondani a magyar embereknek, hogy hogyan kell élniük, nem hajlandó elfogadni, hogy a magyarok demokratikus választáson egymás után harmadszor szavaztak nagy többséggel Orbán Viktor és kormánya mellett – tette hozzá.

A külügyminiszter hozzátette, a bevándorláspárti francia miniszter progresszívnek, haladónak nevezi saját magukat, a magyarokat pedig nyilvánvalóan lemaradónak tartja. Úgy tűnik, a francia kormány meghaladottnak gondol olyan értékeket, mint a biztonság, a határvédelem, a keresztény kultúra, a magyarok azonban ragaszkodnak ezekhez, és nem szeretnének “beleszáguldani egy szakadékba, amelybe az úgynevezett haladók rohannak igen nagy sebességgel” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Közölte, valóban történelmi harc zajlik, a magyar kormány azonban felveszi a kesztyűt, és egy lépést sem hátrál a harcban, minden erejével megvédi Magyarország biztonságát akkor is, ha túlerővel találja szembe magát, Magyarország ugyanis nem Franciaország gyarmata.

A csatát az európai emberek fogják eldönteni a jövő évi európai parlamenti választáson – jegyezte meg a miniszter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.