Sülysápi csecsemőgyilkosság: pillanatnyi elmezavar miatt ölhetett Tünde

Sülysápi csecsemőgyilkosság: pillanatnyi elmezavar miatt ölhetett Tünde

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 29. 08:30
<p>Zárkózott, csendes, normális: a szomszédok így jellemezték a sülysápi Tündit. A 35 éves nő pénteken fojtotta vízbe négy hónapos kisfiát.</p>
B. B. A.

Még saját utcájának, a sülysápi József Attila utcának sarki boltját sem látogatta soha a 35 éves Tünde. A boltos a Borsnak elmondta, négy éve dolgozik ott, de ezalatt nem tért be hozzá a nő. Tünde a gyámhivatalnál dolgozott a gyerek születése előtt, a férfi pedig a helyi öntödében. – Nekem az volt a furcsa péntek délután, hogy egyedül sétál a nő és még köszönt is, pedig sosem volt ennyire közvetlen. Most már tudom, hogy akkor már megtörtént a tragédia – mesélte el Ferenc, az egyik szomszéd, akinek az sem tűnt fel, hogy Tünde rosszul lenne, pedig minden oka meg lehetett volna rá, mivel a gyilkosság után megpróbált öngyilkos lenni, felvágta az ereit, de végül életben maradt. A szomszédok szerint a rendőröket is ő maga hívta ki.

A nyomozók a 35 éves asszonyt őrizetbe vették, ellene a további eljárást szakértők bevonásával a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja. Tettét a környékbeliek szerint pillanatnyi elmezavarában követhette el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.