Aktuális

Sargentini-jelentés - Fidesz: elutasítjuk Magyarország megbélyegzését!

Bors

Létrehozva: 2018.10.08.

Forrás: MTI

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága is elutasítja, hogy Magyarországot megbélyegezze az Európai Parlament (EP) bevándorláspárti többsége - mondta a testület fideszes alelnöke újságíróknak azt megelőzően, hogy a grémium hétfőn tárgyalja a Sargentini-jelentés visszautasításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. 

Czunyiné Bertalan Judit leszögezte: az EP azért bélyegezte meg Magyarországot és a magyar embereket, "mert nem vagyunk hajlandóak támogatni és végrehajtani a brüsszeli bevándorláspárti politikát". Az ellenzéki képviselőkkel szemben a kormányoldal azt szorgalmazza, hogy az Országgyűlés határozott politikai választ adjon az EP bevándorláspárti többségének - szögezte le. 

Kijelentette: a jelentéssel az EP zsarolja Magyarországot, mert el akarja venni a határőrizet és a menedékkérelmi eljárások lefolytatásának jogát és még több migránst akar beengedni. "Mi pedig nem engedünk a zsarolásnak" - nyomatékosította.

Rámutatott: Brüsszel továbbra is migránsokkal akarja elárasztani Európát, erről árulkodik a migrációs biztos ENSZ-ben mondott beszéde, az EP előtt fekvő legújabb bevándorláspárti javaslatok, de az ENSZ globális migrációs csomagja is. 

Legalizálni akarják a gazdasági bevándorlást Európába, sőt szervezett migrációs útvonalakat akarnak létrehozni - hangsúlyozta, hozzátéve: meg akarják szüntetni az illegális határátlépés és az illegális migrációszervezés büntethetőségét, és ismét a migránsok kötelező, automatikus elosztása melletti döntést sürgetik. 

Az Országgyűlésnek kötelessége, hogy érvényesítse a magyar emberek akaratát - mondta -, ezért vissza kell utasítani minden olyan megbélyegzést és zsarolást, amely árt a magyar embereknek. Magyarországnak joga van ahhoz, hogy megvédje magát, a saját határait, és eldöntse, kikkel akar együtt élni - zárta szavait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák