Májusi időben mehetünk a temetőbe

Májusi időben mehetünk a temetőbe

hideg
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 30. 12:00
Megkímél bennünket az időjárás az év legszomorúbb napjai során. Az előrejelzések szerint nemhogy csapadékra nem kell számítanunk, de még a nap is süt majd.
Bors

Nemsokára 2018 novemberének első napjai­hoz érkezünk, amelyek a legtöbb ember esetében gyásszal és temetőlátogatással telnek majd. A legnagyobb döbbenetünkre azonban elég lesz egy tavaszi kiskabát is az időjósok szerint. Az időseknek és a betegeknek viszont vigyázniuk kell, a szeles idő rosszullétet okozhat.

– Ma hidegfront vonul át fölöttünk, ezért pár fokot csökken a hőmér­séklet. Jó hír vi­szont, hogy a szerda már ki­fejezetten na­pos lesz, de csütörtökön és pénteken is bőven lesznek napos órák. Örülhetünk: komoly csapadékkal hétvégén sem kell majd számolni – tájékoztatta a Borsot dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója, aki szerint kellemes, 20 fok körüli hőmérséklet várható a hosszú hétvége alatt.
Noha a nap süt majd, a széllel komolyan meggyűlhet a baja annak, aki érzékeny rá. 

– Mára hidegfront érkezett, csütörtökön pedig kettős front várható. Emiatt élénk szélre kell felkészülnünk, amely elsősorban az idősek számára okozhat problémát – mondta el a szakértő.

– Az idősek ilyenkor előveszik az autójukat, rájuk pedig a szélhatás is fokozott baleseti kockázatot jelent. Fontos, hogy aki komoly egészségi gondokkal küzd,  ne üljön a volán mögé.

A cikkhez kapcsolódó véleményünket itt olvashatja el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.