Huszonhét év után nyert magyar diplomafilm Diák Oscar-díjat

Huszonhét év után nyert magyar diplomafilm Diák Oscar-díjat

díj
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 12. 09:39
MTI

Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): Kovács István az Ostrom című diplomafilmért vehette át magyar idő szerint péntek hajnalban Los Angelesben a Bronz Diák Oscar-díjat - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-t.

Az Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Enyedi Ildikó, Janisch Attila és Szász János voltak a tanárai. A 23 perces alkotás a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült.

Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója a díj kapcsán elmondta, hogy "óriási eredmény", hogy 2014 óta a magyar alkotók a nagy európai filmfesztiválokkal párhuzamosan a leghíresebb amerikai filmes megmérettetésen is jelen vannak és legtöbbször nyernek.

Hutlassa Tamás és Osváth Gábor producerek korábban elmondták, hogy "az Oscar szabályzata szerint ennek a díjnak köszönhetően az Ostrom esélyes lehet a legjobb rövidfilm kategóriában is. Így a magyar diplomafilm akár a február 24-én megrendezendő gálán is versenyezhet majd az Oscar-díjért."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.