Miért és hogy tehet ilyet valaki? Ezt kérdezgetik P. Enikő szerettei azóta, hogy megtalálták a fiatal anyuka és kisfia, a kétéves Gergő vérbe fagyott testét egy várpalotai házban. Szombaton azt írtuk: a nő fejét szétverték, a gyerek torkát elvágták. A rendőrség szerint a nő expartnere, a berhidai B. Zsolt ölte meg mindkettejüket.
A Veszprémi Törvényszékre zavarodottan, lehajtott fejjel érkező férfit tegnap helyezték letartóztatásba. A hátborzongató gyilkosság minden részletét beismerte. Az ügyészség szerint fojtogatni kezdte Enikőt, miután megtudta, hogy új életet akar kezdeni. A kicsinek azután esett neki, hogy az meglátta halott édesanyját, és sírni kezdett. Lehet, hogy ha csöndben marad, még most is él?
– Zsolt zavart állapotban van, nyomasztja, amit tett, de ez bárkit nyomasztana – mondta a Borsnak a gyanúsított kirendelt védője, dr. Polgár Péter. A férfi órákon át tett tanúvallomást, és a borzalmak előtti utolsó órákról is beszélt. Kiderült: megbeszélte Enikővel, hogy találkoznak, a nő laptopja ugyanis nála volt, ő javította.
– Órákat együtt voltak, gond nélkül beszélgettek. Arra, hogy miért tette, amit tett, nem tud magyarázatot adni. Az biztos, hogy eddig büntetlen előéletű volt, semmi jogsértőt nem tett – nyilatkozta az ügyvéd.
Zsolt a házat is feldúlta, de semmit sem vitt el. Vallomásában csak egyvalamit tagadott, hogy féltékenységből gyilkolt. Polgár szerint védence kapcsolata Enikővel futó volt, sejtette, hogy a nő visszatér volt párjához, gyermeke apjához, és ezt el is fogadta. A nyugodt, csendes embernek ismert gyanúsítottról ismerősei sem akarják elhinni, hogy ilyet tett.
– Zsoltiról még azt sem tudom elképzelni, hogy felemelje a hangját – jelentette ki a Borsnak a férfi volt barátnője. – Négy évünk alatt nem emelt rám kezet, nem volt agresszív, inkább csendes. Szerette a gyerekeket, az állatokat, sosem bántott senkit, úgy tudom, Enikő kisfiát is szerette.
A kis Gergő édesapja munkatársunknak állította: kezdettől fogva nem volt kétsége afelől, hogy Zsolt a tettes.
– Még mindig nem fogtam fel ezt az egészet, nem is lehet. Egy kétéves kisgyerekkel végezni, aki senkinek sem ártott? Az összes tárgyaláson ott leszünk. A családunk a tettes szemébe akar nézni, és akkor is ott leszünk, ha egyszer kiengedik. Bár a tettéért úgy sincs méltó büntetés, mert Enikőt és a kisfiamat semmi nem hozza vissza – mondta az összeroppant Gergő. Édesanyja hozzátette, az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy a kis Gergő életben van:
– Először nem találták meg, reméltük, hogy elbújt. Aztán minden remény odalett, mikor előkerült a kis teste – mondta a nagymama könnyes szemmel, aki szerint a helyszín még a mentősöket is elborzasztotta.
– Gergő mosolygós, gyönyörű kisfiú volt, eleven és boldog, nem hiszem el, hogy soha többé nem ölelhetem meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.